:(

Kedves olvasóim....van egy rossz hírem abba hagyom ezt a blogot....Mivel átolvastam és egy nagy darab SZAR és rájöttem, hogy nekem is TSes törit kellene írnom szóval elkezdtem eggyet:)Ami az ÉN véleményem szerint nem szar:)Senki még te se Zsonikám(: nem tud vissza tartani bocsánatot kérek attól akinek ez a történet tetszett(bár nem hiszem, hogy olyan sokan lennétek)Szóval viszlát és könyrögök*térden állva könyörög*nézzétek meg az újjat:
www.noxoblogja.blogspot.com

bágyadt puszi:noxo

Köszönööm(LL)BOCSÁNAAAT:'''O

Hali.

Zsonimm!!!!!!!!!!!Nem tudom, szavakba fogalni amit érzek:(:(Én, mérges voltam rád pedig rengeteget segítettél:''(((ŁŁ)Nagyonagyon köszönöm a rövid történetet és a rengeteg segítséget!!!:'''(
Bocsánat , hogy megbántottalak.Remélem tetszett a 7.fejezet:(:
És mégegyszer bocsánat nagyon sajnálom:(:(

                       Az a bizonyos nap

[Emmett szemszöge]

Szép, nyári nap volt, azaz Rosebabynál és Alicenél ez vásárlást jelent, bezárva egy plázába senki nem veszi észre, hogy csillognak.-Szia, édes-nyomott egy csókot számra Rose.-Szia-dörmögtem, nem volt ínyemre, hogy elmegy.Küldött egy mosolyt felém majd el is indult.Én ledobtam magam az egyik kanapéra és bekapcsoltam a tv-t.De nem igazán figyeltem rá, a gondolataim valahol messze jártak, miközben ezekre gondoltam elkezdtem vigyorogni majd kopogtatást hallottam.Csak én voltam itthon, és én se vártam senkit.Egy pillanat alatt az ajtónál termettem.Kinyitottam az ajtót és meglepetésemre egy gyönyörű szőke hajú vámpír volt az ajóban.Bejöhetek?-lágy, de mégis erőteljes hangja volt.-Persze, de én nem ismerlek és rajtam kívűl senki sincs itthon...-Oh, nem baj, Tanya Denali-nyújtott kezet.-Oh, a híres Tanya, hallottam rólad, Edwardtól, és már Kateval, meg a többiekkel is találkoztam.-Rendben...-Öhm, nem csinálunk valamit?-De, gyere tv-zünk.-láttam, hogy kellettlenül de bólintott.Ismét levetettem magam, a tv elé és bámultam ki a fejemből.Úgy 5 perc múlva megszólalt.-Nem beszélgetünk inkább?-De-vágtam rá de fogalmam se volt, hogy miről beszéljünk.-Tudod, egyszer amikor Bellapicsa..-itt elröhögtem magam és ő is zavartan lkezdett nevetgélni.-Na, szóval Bella-óriási undorral mondta ezt a szót.-Amikor jött, akkor mint tudod, Edward eljött hozzánk Alaszkába.És, nos én hallottam, rólad, megképet is mutattak és rögtön beléd estem.Szóval Edwarddal, csak azért kezdtem ki mert tudtam, hogy te ön szántadból nem jössz el Alaszkába, szóval az volt a tervem, hogy össze jövök Edwarddal és egyszer nektek úgyis el kell jönnötök családtagotok esküvőjére, szóval akkor elcsábíthatlak-itt abba hagyta.-Hmm, cseles ,folytasd.-Hát, már nincs mit mondanom-azzal felállt ülembe ült és elkezdte csókolgatni a fülem.[XDDD]Nagyon jó érzés volt, szép lassan karjaimat derekára fontam és elkezdtem a hátát simogatni.Ajkai az ajkamat szemelték ki és lesapott rá.Szenvedélyesen csókolt, de úgy éreztem nem tudok betelni az illatával, a csókjával egyre csak csókoltam olyan hévvel, hogy magam se tudtam le tudok-e állni valamikor.De éreztem, hogy nem.Egy mozdulattal ltéptem a ruháját majd ő is így tett.Elkezdtem csókolgatni hibátlan mellkasát és ő is így tett.Majd elkezdtük.Sokkal intenzívebb érzés volt mint Rose-val.Rosaliet is nagyon szeretem de ennyire nem jó vele.Mind kettőnk torkából nygés tört fel annyira élveztük egymást.MIkor végeztünk meztelenül felültünk és gyengéden tapizni kezdtük egymást.-Szeretlek-majd ismét egy szenvedélyes csókot kezdtünk.-Én sokkal jobban-majd olyan szenvedélyes csókot kezdett, hogy újból elkezdtük előlröl....


Írta:Zsonii 
Még egyszer nagyonagyonagyonagyon köszönömm zsonimm♥ 

Nagyon hülye voltam:(:(Imádlak<3333333Rengeteg hálaa:DKöszönök mindent♥~Legjobbarii(L)(örökre:$$)          puxXx_(rengeteg zsoniinak, hogy megbocsásson(:)noxo♥♥ 

7.fejezet

 Haliii^^

Na elkészültem vele és köszi a 2komit:DD[XD]

 Lépésről lépésre Elena egyre inkább izgult ahogy közeledett. Fekete blézer volt rajta, egy kicsit más, mint a többi fiún, elegánsabb, és fehér kasmír pulóvert viselt alatta. Ott állt, mozdulatlanul, nem izgett - mozgott, egy kicsit távolabb, az őt körülvevő csoporttól. És bár csak a profilját látta, látta, hogy nem volt rajta a szemüvege. Levette őket foci közben, természetesen, de ő soha nem látta közvetlen közelről nélkülük. Úgy érezte magát, szeleburdin és izgatottan, mintha ez lenne a színészkedés és a leleplezése ideje. A vállára összpontosított, majd az álla vonalára, aztán a fiú felé fordult. Abban a pillanatban, Elena tudatában volt annak, hogy szép volt. Ez nem csak a ruha, vagy a haja miatt történt. Szép volt az egészben: karcsú, birodalmi, valami selyemből és a belső tűzből. Meglátta ajkának egy részét, reflexszerűen, majd felnézett a szemébe. - Hello! – Ez a saját hangja volt, nyugodt és magabiztos? A fiú szeme pedig zöld. Mint a tölgy zöld levelei a nyáron. - Jól érzed magad? – kérdezte Elena. Már jól vagyok. Stefan nem mondta, de Elena tudta, hogy mit is gondol. Látta abból, ahogyan bámult rá. Elena soha nem volt ennyire biztos az erejében. Kivéve, hogy Stefan valójában nem úgy nézett ki, mintha nagyon jól lenne, Stefan lesújtottan nézett, fájdalmasan, mintha nem bírna ki még egy percig. A zenekar belekezdett, egy lassú számba. Még mindig őt bámulta, beitta őt. Zöld szemei sötétedtek, feketék lettek a vágytól. "Szeretnél táncolni?" mondta halkan a lány. Én a tűzzel játszom, valamit nem értek, gondolta hirtelen. És abban a pillanatban rájött, hogy megijedt. A szíve hevesen kezdett verni. Olyan volt, mintha azok a zöld szemek beszéltek volna egy részéről, amit eltemetett mélyen a felszín alá, és az a része, ordított, a fiú "veszélyes". Néhány ősi ösztön azt mondta neki, hogy fusson, meneküljön. De ő nem mozdult. Olyan erővel, hogy szörnyű volt, ő ott tartotta. Ez ellenőrizhetetlenné vált, gondolta hirtelen. Akármi is történik itt, neki túl sok volt, hogy megértse, nem volt semmi normális, vagy épelméjű magyarázat. De most már nem volt megállás, és miközben rémült is volt, szórakoztató is. Ez volt a legintenzívebb pillanat, amit valaha is tapasztalt egy fiúval, de semmi sem történt. Ő csak nézett rá, mintha hipnotizálná, és ő nézett vissza, miközben az energia vibrált köztük, mint a hőhullám. Látta, hogy a fiú szeme sötétebb lesz, legyőzte, és érezte, hogy a szíve vadul ver, ahogy a fiú lassan kinyújtotta az egyik kezét. És akkor mindennek vége lett.- Miért, Elena, milyen édesen nézel ki. - mondta egy hang, és Elena víziója arannyal vegyült. Caroline volt az, szőke haja gazdag és fényes volt, bőre cserzett, tökéletes bronz. Béna, színarany ruhát viselt, hogy mutassa a hihetetlenül merész összeget és tökéletes bőrét. Ő karon fogta Stefan-t és lustán mosolygott fel rá. Lenyűgözők voltak együtt, mint egy pár nemzetközi modellek a proli iskolai táncon, fényőző és sokkal kifinomultabb, mint bárki más a szobában. - És ez a kis ruha, olyan szép vagy. - folytatta Caroline, míg Elena elméje automatikusan futott. Ahogy a Stefan-ra lazán kapcsolódó kar tulajdonosa mindent elmond neki: hogy Caroline az elmúlt hetekben vele ebédelt, és az összes többi időt is együtt töltötték: Mondtam Stefan-nak, egyszerűen szükségem
van egy pillanatnyi szünetre, de nem fogunk sokáig maradni. Szóval, ha nem bánod, ha megtartom magamnak ezt a táncot? Elena furcsán nyugodt volt, most agya üresen zümmögött. Azt mondta, nem, persze ő nem bánja, és figyelte, ahogy Caroline elmegy, egy szimfónia aranybarna és arany. Stefan ment vele. Körbe nézett az arcok körül, Elena elfordult, és Matt jött vele szembe. - Te tudtad, hogy ő vele jön. - Tudtam, hogy a lány vele akar jönni. Ő követte őt dél körül, és iskola után, és valahogy a lány rákényszeríttette magát. De… - Értem. - Még mindig tartott a furcsa, mesterséges nyugodalma, ő ellenőrizte a tömeg, és látta, hogy Bonnie közeledik hozzá, és Meredith elhagyja asztalát. Ezek szerint ők is látták akkor. Valószínűleg már mindenki látta. Egyetlen szó nélkül ott hagyta Matt-et, feléjük indult, ösztönösen a lányok pihenő szobájába. Ez tele volt testekkel. Meredith és Bonnie elmondták megjegyzéseiket és észrevételeiket miközben, aggodalommal nézték őt. - Láttad azt a ruhát? - mondta Bonnie, Elena titokban az ujjait szorította. - Az elején pillanatragasztónak kellett megtartania. És mit viselnek a következő táncon? Celofánt? - Folpackot. - mondta Meredith. Halkan tette hozzá. - Jól vagy? - Igen. - Elena látta a tükörben, hogy a szeme túl fényes, és hogy volt egy színes, égő folt az arcán. A lány kisimította a haját, és elfordult. A terem kiürült, így egyedül maradtak. Bonnie haszontalanul idegeskedett, a flitterei meghajoltak a derekán. - Lehet, hogy nem is olyan rossz dolog, elvégre, - mondta csendesen. - Úgy értem, még nem gondolt másra, csak ezen héten. Majdnem egy hónap alatt. És lehet, hogy így a legjobb, és akkor átléphetsz most más dolgokra helyette… nos, üdvözöld őket. Te is fiam, Brútusz? - gondolta Elena. - Nagyon köszönöm a támogatását. - mondta ki hangosan. - Most, Elena, ne légy ilyen. – Meredith közbe vágott: - Ő nem akar bántani, ő csak azt hiszi, … - És azt hiszem, így gondolod? Nos, rendben. Akkor megyek, és keresek magamnak néhány más dolgot, hogy tovább lépjek. Hasonlóan néhány más legjobb barátot. - Elhagyta őket, és mindketten nézetek utána. Kívül, az örvénylő a színek, és a zene vetette körül. Fényesebb volt, mint valaha is bármilyen tánc előtt. Táncolt mindenki, nevetve túl hangosan, flörtöl minden fiú az útjában. Valaki hívta, hogy jöjjön fel, és megkoronázták. Ott állt a színpadon, lenézett a pillangó-fényes figurákra. Valaki adott neki virágot, valaki egy strasszos diadémot tett a fejére. Tapsoltak. Az egész, mintha egy álom lett volna. A lány flörtölt Tyler-rel, mert ő volt a legközelebb, mikor lejött a színpadról. Aztán eszébe jutott, amit ő és Dick tette Stefan-nal, s kitört egy rózsát a csokrából és oda adta neki. Matt kereste kívülről, a szája feszes volt. Tyler elhagyott párja majd nem sírt. A lány érezte az alkoholt maga mellett, és Tyler leheletében, és az arca piros volt. Barátai voltak körülötte, kiabáló, nevető tömeg, és látta, hogy Dick valamit, egy barna papírzacskóból a puncsos poharába önt. Soha nem volt ezzel a csoport azelőtt. Üdvözölték őt, csodálták őt, a fiúk a versengtek a figyelméért. Viccek repültek oda-vissza, és Elena nevetett akkor is, ha nem volt semmi értelme. Tyler karja körözött a derekán, és ő csak nevetett nehezebben. A szeme sarkából látta, Matt rázza a fejét, és elmegy. A lányok egyre visítottak, a fiúk lármáztak. Tyler nedves orra volt a nyakán. - Van egy ötletem. - s bejelentette a csoportnak, szigorúbban átölelve Elena-t. – Menjünk valahova máshova, ahol több az élvezet.Valaki azt kiáltotta: - Mint szólnál, Tyler? Apád háza? Tyler mosolygott, egy nagy, részeges, meggondolatlan vigyorral. - Nem, úgy értem, ha valahova, ahol ott tudjuk hagyni a jelünket. Mint a temetőben. A lányok nyüszítettek. Könyökével a fiúk egymást böködték hamisan. Tyler párja még mindig ott állt a körön kívül. - Tyler, ez őrültség. - mondta, a hangja magas és vékony volt. - Tudod, hogy mi történt, hogy az öregember. Én nem megyek oda. - Nagyszerű, akkor, te itt maradsz. - Tyler kulcsokat halászott ki a zsebéből, és intett a többieknek, hogy kövessék. - Ki nem fél? - mondta. - Hé, én is megyek. - mondta Dick, és egyhangúlag jóváhagyta a kórusa. - Én is. - mondta Elena, világosan és dacosan.Rámosolygott Tyler-re, s aki gyakorlatilag megfordította őt és a lábát. És akkor ő és Tyler lettek a vezetői a zajos csoportnak, kiléptek a parkolóba, ahol mindnyájan beültek autóikba. És aztán Tyler lehúzta kabriója tetejét, a lány bemászott mellé, Dick és egy lány, akit Vickie Bennett-nek hívtak, a hátsó ülésre ültek. - Elena! - kiabálta valaki, messze, a kivilágított ajtóban az iskolából. - Indulj! - mondta Tyler-nek, levette a tiaráját, és a motor életre kelt. A kerekek égtek, ahogy elindultak a parkolóban, és a hővös éjszakai szél fújt Elena arcába. Bonnie a táncparketten volt, becsukott szemmel, hagyta, hogy a zene átjárja. Amikor kinyitotta a szemét egy pillanatra, Meredith hívogatta kívülről. Bonnie tolakodása ellen lázadoztak, de mivel a gesztusok egyre makacsabbak voltak, a lány a szemét forgatta fel és Raymond és engedelmeskedett. Raymond követte. Matt és Ed voltak Meredith mögött. Matt mogorván. Ed kényelmetlenül. - Elena elment. - mondta Meredith. - Ez egy szabad ország. - mondta Bonnie. - Elment Tyler Smallwood-al. - mondta Meredith. - Matt, biztos vagy benne, hogy nem hallottad, hová mennek? Matt megrázta a fejét. - Én inkább azt mondanám, megérdemli bármi is történik, de ez az én hibám is, valamilyen módon. - mondta zordan. - Azt hiszem, hogy el kéne menni utána. - Itt hagyni a táncot? - mondta Bonnie. Úgy nézett Meredith-re, akinek a szája nem ígért jót. - Én ezt nem hiszem el. - mormogta dühösen. - Én nem tudom, hogyan fogjuk megtalálni őt. - mondta Meredith - de mennünk kell megpróbálni. - Majd hozzátette, furcsán, tétova hangon. - Bonnie, te nem tudod véletlenül, hol van, ugye? - Mi? Nem, persze hogy nem, én már táncoltam. Azt hallottad, nem igaz: hogy mi megyünk táncolni? - Te itt maradsz Ray-el. - mondta Matt Ed-nek. - Ha ő visszajön, mondd meg neki, hogy kint keressük. - És, akkor jobb lesz, ha mi most megyünk. -mondta Bonnie kelletlenül. Megfordult, és azonnal berohant egy sötét blézerért. - Nos, bocsáss meg. - csattant fel, felnézett, és látta, Stefan Salvatoret. Egy szót sem szólt, amint ő és Meredith és Matt elindult az ajtó felé, egy szerencsétlen kinézetű Raymond-ot és Ed-et maguk mögött hagyva.  A csillagok távoli, jeges, fénye volt a felhőtlen égen. Elena érezte őket. Részben ő nevetett, és Dick, Vickie és Tyler kiabált, felette ordított a szél, de részben távolból figyelte. Tyler leparkolt félúton a domb és a romos templom között, kialudtak a fényszórók, mert mind kiszálltak. Bár volt néhány autó mögöttük, amikor elhagyták az iskolát, akkor úgy tűnt, hogy ők az egyetlenek, akik bármit tehetnek a temetőbe. Tyler kinyitotta a csomagtartót, és kihúzott hat csomagot. – Több jut nekünk. - Felajánlotta egy sört Elena-nak, aki megrázta a fejét, és megpróbálta figyelmen kívül hagyni a beteg érzést gyomrába. Úgy érezte, hogy itt minden rossz volt, de nem akarta most beismerni. Másztak a lobogó kőúton, a lányok tántorogtak a magas sarkúba, és a fiúkra támaszkodtak. Amikor elérték a tetőt, Elena-nak elállt a lélegzete, és Vickie halkan sikoltott. Valami nagy és piros volt, és csak lebegett a látóhatár fölött. Eltartott egy pillanatig, míg Elena észre vette, hogy valójában a Hold. Olyan volt, nagy és irreális, mint egy tudományos-fantasztikus filmben, és a duzzadt tömeg tompán izzott beteges fénnyel. - Mint egy nagy rohadt tök. - mondta Tyler, és dobott felé egy követ is. Elena ragyogóan mosolygott fel rá. - Miért nem megyünk be? - mondta Vickie, fehér kezével a templom üres ajtajára mutatott. A legtöbb a tetőcserép leesett, bár a harangláb még mindig érintetlen volt, egy torony nyúlt a magasba fölöttük. Három fal még állt, a negyedik csak térdig érő volt. Mindenütt törmelék halmok voltak.Fény villant: Elena arcára, döbbenten megfordult, Tyler egy öngyújtót tartott a kezébe. Vigyorgott, megmutatva erős, fehér fogait, és így szólt: - Kell az öngyújtóm? Elena nevetése volt a leghangosabb, ahogy felfedezte nyugtalanságát. Elvette az öngyújtót, hogy megvilágítsa vele a sírt a templom oldalában. Nem olyan volt, mint bármely más sír a temetőben, de az apja azt mondta, hasonló dolgokat látott Angliában. Úgy nézett ki, mint egy nagy kő doboz, elég nagy a két embernek, két fekvő, nyugalomban lévő márványszobor a fedelén. - Thomas Keeping Fell és Honoria Fell - mondta Tyler, pompás mozdulattal, mintha idegenvezető lenne. – Az öreg Thomas, állítólag ő alapított Fell's Church-t. Bár valójában a Smallwoods-k is ott voltak abban az időben. A Dédapám ük-ük-nagyapja a völgyben élt, Drowning Creek-nél… - …amíg meg nem ette a farkas. - mondta Dick, és hátravetette a fejét, a farkast utánozva. Aztán böfögött. Vickie kuncogott. Bosszúság suhant át Tyler szép arcán, de ő kikényszeríttet egy mosolyt. - Thomas és Honoria olyan sápadt. - mondta Vickie még mindig vihogva. - Azt hiszem, amire szükségük van, egy kis szín. - Ő kikeresett egy rúzst a táskájából, és elkezdett szőrzetet rajzolni a fehér márvány száját a nő szobrának, viaszos skarlátvörös rúzs. Elena egy szúrást érzett. Amikor gyermek volt, a lányt mindig is lenyőgözte a sápadt hölgy és a sír, ahogy feküdt, csukott szemmel, keze összehajtva saját mellén. És miután szülei meghaltak, azt gondolta, hogy úgy feküdtek egymás mellett, mint a szülei a temetőben. De ő tartotta az öngyújtót, míg a másik lány egy rúzzsal bajuszt és bohóc orrot rajzol Thomas Fell-nek. Tyler nézte őket. - Hé, ők talpig fel vannak öltözve, pedig nem mennek sehová. - Kezét a kő tetejének szélére tette, és támaszkodott rá, igyekezett oldalra fordítani. - Mit szólsz hozzá Dick, akarok adni nekik egy éjszakát a városban? Talán még jobb lenne a városközpont? - Nem. - gondolta Elena felháborodva, amint Dick röhögött és Vickie kiáltott a nevetéstől. De Dick már Tyler mellett volt, felkészült és elkapta a sarkát, kezét a kő fedelére tette. - Háromra. - mondta Tyler, és visszaszámolt. - Egy, kettő, három. Elena a szemét a rettenetes bohóc-szerű Thomas Fell-re szegezte, amint a fiúk izma a ruha alatt megfeszült, és felnyögtek. Nem tudták megmozdítani a fedőt egy hüvelyknyit se. - Ezt az átkozott dolgot csatolni kell valahogy, mondta Tyler és dühösen elfordult. Elena kicsit megkönnyebbülten érezte magát. Véletlenül nekidőlt egy kőnek, ami a sír fedelét támogatta, és amikor ez történt… Hallotta, hogy a kő siklását, és érezte, hogy a fedél a bal keze alatt egyszerre megmozdul. Távolodik tőle, és ő elvesztette az egyensúlyát. Az öngyújtó lobogott, és a lány felsikoltott, és megint sikoltozott, és megpróbálta tartani a lábát. Ő átesett a nyitott síron, és jeges szél zúgott körülötte. Sikoly csengett a fülében. És aztán már kint volt, a holdfény elég világos volt, hogy látta a többieket. Tyler elkapta. Vadul nézett körül. - Megőrültél? Mi történt? - Tyler remegett. - Megmozdult! A fedél megmozdult! És kinyílt, és én nem is tudom, én majdnem beleestem. Hideg volt… A fiúk nevettek. - Szegény baby csak ideges. - mondta Tyler. - Gyere, Dicky fiú, akkor nézzük meg. - Tyler, nem… De ők bementek. Vickie lógott az ajtóban, nézte, míg Elena megborzongott. Tyler intett neki az ajtóból. - Nézd, - mondta, - amikor vonakodva belépett. Felgyújtották az öngyújtót, és fiú fent tartotta Thomas Fell márvány mellkasán. - Még mindig alkalmas és csinos, mint a hiba a szőnyegen. Látod? Elena lenézett a tökéletes összhangú fedőre és sírra. - Ez nem mozdult. Majdnem beleestem, mert… - Persze, amit mondasz, baby. - Tyler karjait a lány köré fonva, összekulcsolva hátán. Úgy nézett ki, hogy Dick és Vickie ugyanabban a helyzetben voltak, kivéve, hogy Vickie, becsukott szemmel nézett, mintha élvezné. Tyler dörzsölte erős állát a lány hajába. - Szeretnék vissza menni, táncolni, most. - mondta határozottan. Egy kis szünetet tartott a dörzsöléssel Tyler. Aztán sóhajtott, és azt mondta: - Persze, bébi. - Úgy nézett Dick-re és Vickie-re. – És mi van veletek? Dick elvigyorodott. - Még maradjunk itt egy ideig. - Vickie kuncogott, a szeme még mindig csukva. - Oké. – Elena csodálkozott, vajon hogyan is fognak visszajönni, de hagyta, hogy Tyler kivezesse ıt. Miután ahogy kiértek, ő megállt. - Nem akarok elmenni anélkül, hogy egy pillantást vetnék
nagyapám fejfájára. - mondta. - Ó, gyerünk, Elena. - mondta, mikor tiltakozni kezdett. - Ne bántsd meg az érzéseimet. Be kell látnod, ez családi büszkeség és öröm. Elena rámosolygott, bár gyomra olyan volt, mint a jég. Talán ha ő vidám, akkor elviszi innen. – Rendben. - mondta, és a temető felé indult. - Nem arra. Erre. - És a következő pillanatban ő vezette őt le a régi temető felé. - Minden rendben, becs szó, nem messze az úton. Nézd, ott, látod? - Mutatott valamit, ami ragyogott a holdfényben. Elena zihált, az izmai megfeszítették a szívét. Úgy nézett ki, mintha egy óriási, kerek kopasz fej állt volna ott. És nem tetszett neki, hogy itt minden, többek között a kopott és ferde gránit kövek évszázados múlttal rendelkezik. A ragyogó holdfény öntött furcsa árnyékokat, és mindenütt áthatolhatatlan sötét lyukak. - Az az, amelyiknek egy óriási labda van a tetején. Nem kell félned semmitől. - mondta Tyler, s magával húzta, le az útról, egészen a ragyogó sírkőig. Ez vörös márványból készült, és az óriási labda tetején emlékeztette őt a dagadt holdra a láthatáron. Most, hogy ugyanazt a hold sütött le rájuk, fehér, mint Thomas Fell fehér keze. Elena nem tudta visszatartani a borzongását. - Szegény baby, fázol. Gyere, felmelegítelek. - mondta Tyler. Elena megpróbálta eltolni magától, de ő túl erős volt, a karjába fonta, és húzta maga felé. - Tyler, én menni akarok, én menni akarok most… - Persze, bébi, megyünk. - mondta. De először föl kell, hogy melegítsünk. Olyan hideg vagy. - Tyler, állj! - mondta. Karjai körülötte eddig csak bosszantó volt, korlátozta, de most sokkolta, érezte a kezét a testén, tapogatta a csupasz bőrét. Soha életében nem volt Elena ilyen helyzetben, mint ez, messze a segítség. A lánynak hegyes sarkú bőr lakkcipő volt lábfején, de a fiú elkerülte azt. "Tyler, vedd le rólam a kezed." - Gyerünk, Elena, ne légy ilyen, csak azt akartam, hogy felmelegedj egészen… - Tyler, eressz el! - a lány fuldoklott. Megpróbálta kiszabadítani magát tőle. Tyler megbotlott, és aztán teljes súlyával a lányra esett, megzúzódott a kusza borostyántól és gyomnövényektől a földön. Elena beszélt kétségbeesetten. - Megöllek, Tyler. Komolyan mondom. Szállj le rólam. Tyler próbálta leteperni, kuncogott hirtelen, a végtagjai nehezek és koordinálatlanok voltak, szinte használhatatlan. - Ó, gyerünk, Elena, ne légy bolond. Csak fel akarlak melegíteni téged. Elena a Jéghercegnő, felmelegíteni… Most már felmelegedtél, ugye? Aztán Elena érezte a száját, forró és nedves volt az arcán. A lány még mindig alá szorult, és a lucskosan megcsókolta lefelé a torkán. Hallotta, a ruha szakadását. - Hoppá. - motyogta Tyler. – Bocsi… ezért.Elena elfordította a fejét, és szája találkozott Tyler kezével, ami ügyetlenül simogatta az arcát. A lány kicsit belemélyesztette a fogait, a húsos tenyerét. A lány keményen harapott, érezte a vért, hallotta Tyler fájdalmas nyivákolását. Elrántotta a kezét. - Hé, mondtam, hogy sajnálom! - Tyler nézte sértett, csonka kezét. Aztán az arca elsötétült, ahogy még mindig bámulta, és ökölbe szorította a kezét. Ez az, gondolta Elena egy rémálom nyugalmával. Ő meg engem ütni, vagy megölni.Ő is felkészült az ütésre. 
         Stefan volt megállt egy lépésre a temetőtől, mindene felkiáltott ellene. Legutóbb, az öreg emberes éjszakán volt itt. Horrorként élte át újra az emléket. Szeretett volna esküdni rá, hogy amikor eleresztette az embert a híd alatt, nem vette el elég vérét, hogy kárt tegyen. De minden éjszaka után, az erő hulláma zavaros, megzavarodott. Ha volt energia hullám egyáltalán. Lehet, hogy már a saját fantáziája játszik vele. Furcsa dolgok történhetnek, ha irányításra lesz szüksége. Becsukta a szemét. Amikor hallotta, ahogy az öregember kórházba közel van a halálhoz, sokkolták a szavak. Hogy is engedhette el ennyire magát? Ölni, majdnem, mikor még soha nem ölt, mivel… Nem engedte magát bele gondolni. Most már ott áll a temeő kapuja előtt az éjféli sötétben, semmit sem akart annyira, mint megfordulni és elmenni. Visszamenni a buliba, ahol elhagyta Caroline-t, a hajlékony, napon lebarnult lényt, aki teljesen biztonságban volt, mert semmit sem jelentett neki. De nem tudott visszamenni, mert Elena a temetőben volt. Érezte őt, és érezte, hogy szenvedése egyre fokozódik. Elena a temetőben volt, és bajban van, és neki meg kellett találnia. Ő félúton volt a dombon, amikor a szédülés eltalálta. Megtántorodott, küzdött a templom ellen, mert ez volt az egyetlen dolog, amit a középpontban tudott tartani. Szürke köd hullámai söpörtek végig az agyában, és küzdött, hogy mozogjon. Gyenge, de annyira gyenge. És tehetetlen ezzel a puszta erővel. szemben.Szüksége volt… mennie kell Elena-hoz. De gyenge volt. Ő nem lehet… gyenge… ha segíteni akar Elena-n.  Szüksége volt… A templom ajtaja ásított előtte.  Elena látta, a hold alatt Tyler bal vállát. Furcsa volt, ez lesz az utolsó dolog, amit valaha látott, gondolta. Sikoly tört fel a torkán, a félelem elfojtott. És akkor valami felkapta Tyler-t, és neki dobta nagyapja fejfájának. Ez volt az, amire Elena várt. A lány az oldalára gördült, lihegve, egy kézzel kapaszkodott szakadt ruháiba, a másik kezével tapogatózott egy fegyver után. Nem is kell. Valami megmozdult a sötétben, és látta azt a személy, aki leszedte róla Tyler-t. Stefan Salvatore. De ez, az a Stefan volt, akit ő még soha nem látott: finom-különleges arca fehér volt, tele hideg dühvel, és volt egy gyilkos fény a zöld szemében. Anélkül, hogy mozgott volna, Stefan-ból áradt a düh és a fenyegetés, hogy Elena azon kapta magát, hogy jobban fél tőle, mint ahogy Tyler-től félt.- Amikor először találkoztunk, tudtam, hogy sose tanultál viselkedni. - mondta Stefan. - Hangja lágy, hideg és fényes, és valahogy Elena szédült tőle. Nem tudta levenni róla a szemét, miközben Tyler felé indult, aki megrázza a fejét, és kábultan kezd felkelni. Stefan úgy mozgott, mint egy táncos, minden mozdulat egyszerű és pontosan szabályozott. - De azt nem sejtettem, hogy a jellemed ennyire elmaradott. Megütötte Tyler-t. Nagyobb fiú volt elérte végre izmos kezét, és Stefan megütötte szinte gondatlanságból az arc oldalán, mielőtt a másik a kezét használhatta volna. Tyler repült egy másik fejfának. Ő lihegve talpra állt, a szeme fehér volt. Elena látta, hogy vér szivárog az orrából. Aztán megvádolta. - Egy úriember nem kényszeríti a társaságát senkire. - mondta Stefan, és kiütötte őt félre. Tyler ismét beesett burjánzó gyomok és a vadrózsa közé. Ezúttal lassabban állt föl, és vér folyt mindkét orrából és szájába. Úgy fújt, mint egy rémült ló, amit rávetette magát Stefan-ra. Stefan megragadta Tyler kabátja elejét, örvény vette őket körül, és elnyelte a hatását a gyilkos rohanás. Megrázta Tyler-t kétszer, keményen, míg a nagy, izmos öklével őrült szélet kevert körülötte, nem tud csatlakozni. Aztán hagyta Tyler-t egy cseppet. - Nem sért meg egy nőt. - mondta. Tyler arca eltorzult, a szeme forgott, de megragadta Stefan lábát. Stefan talpra rántotta őt, és megrázta újra, és Tyler bénán ment, mint egy rongybaba, a szeme forgott. Stefan folytatta a beszédet, kezében a nehéz test egyenes mintha játékszer volna, és minden szót egy csont ficam követett. "És mindenek felett, nem okoz neki fájdalmat… - Stefan! - Elena sírt. Tyler feje roppant oda és vissza minden rázásnál. A lány megijedt, attól, amit látott, megijedt, hogy mit csinál Stefan. És mindenekelőtt megrémült Stefan hangjától, hideg hangja volt, mint egy kardtáncoltatónak, gyönyörű és halálos és teljességgel könyörtelen. "Stefan, állj le!" A feje megrándult felé, riadtan, mintha elfeledkezett volna a jelenlétéről. Egy pillanatra ránézett felismerése nélkül, a szeme fekete volt a holdfényben, és a lány arra gondolt, valami ragadozó, valami nagy madár, karcsú ragadozó, ami képes az emberi érzelmekre. Aztán jött a megértés az arcán, és a sötétség kihunyt a szemében, ami elhalványította látását. Nézett Tyler lógó fejét, majd szelíden vörös márvány sírkőhöz fektette. Tyler térdei meghajlottak és ő lecsúszott az arcát, de Elena megkönnyebbülésére kinyitotta a szemét, vagy legalábbis a bal oldalit. A jobb bedagadt. - Nem lesz baja. - mondta Stefan üresen. Ahogy a félelem alább hagyott, Elena üresnek érezte magát. Sokk, gondolta. Sokkos vagyok. Majd talán sikoltozni kezd hisztérikusan, bármelyik pillanatban bekövetkezhet. - Van valaki, aki haza vigyen? - kérdezte Stefan, még mindig azon a hideg, gyilkos hangon. Elena Dick-re és Vickie-re gondolt, isten tudja, mit csinálnak Thomas Fell szobra mellett. – Nem. - mondta. Az agya kezdett újra dolgozni, figyelte a dolgokat maga körül. A lila ruha elől teljesen el volt szakadva, tönkrement. Mechanikusan, ő összehúzta maga előtt. - Haza viszlek. - mondta Stefan. Még akkor is bizsergett, Elena gyors izgalmat, és félelmet érzett, úgy nézett rá. Egy furcsa, elegáns alak, a sírkövek között, az arca sápadt a holdfényben. Még soha nem nézett ki így… olyan szép, mit korábban, de a szépség szinte idegen. Nem csak külföldi, de embertelen, mert nem volt emberi, az aurája, vagy a hatalma. - Köszönöm. Az nagyon kedves lenne, mondta lassan. Nem volt mit tenni. Elmentek. Tyler fájdalmasan kezdett talpra állni őse fejfája mellett. Elena egy másik hideget érzett, ahogy elérték az utat és Stefan a Wickery híd felé fordult. - Én a kocsimat a panziónál hagytam. - mondta. - Ez a leggyorsabb módja számunkra, hogy visszamenjünk.- Ezen az úton jöttél? - Nem, én nem keltem át a hídon. De biztonságos lesz. Elena hitt neki. Sápadt és csendes volt, mellé sétált érintés nélkül, kivéve, amikor csupasz vállára terítette a zakóját. Furcsán úgy érezte, hogy a fiú bármit megöl, ami megpróbálja bántani a lányt. Wickery híd fehér volt a holdfényben, és alatta a jeges vizek örvénylett az ősi sziklák felett. Az egész világ még mindig szép és hideg volt, amint keresztül mentek a tölgyfákon a keskeny ország útra. Elkerített legelők és sötét mezők mellett mentek el, amíg el nem ért egy hosszú kanyargós utat. A panzió egy hatalmas épület rozsda-vörös téglából készült épület volt, és kétoldalt az évszázados cédrusok és juharfák szegélyezték. Mind közül, csak az egyik ablak volt sötét. Stefan kinyitotta az egyik dupla ajtó, és belépett a kis folyosóra, egy lépcsősor volt közvetlenül előttük. A korlát, mint az ajtók, természetes, világos tölgy volt, olyan fényes, hogy úgy tűnt, hogy izzik. Mentek fel a lépcsőn, egy második emeleti szállás rosszul megvilágított volt. Elena meglepetésére, Stefan az egyik hálószobába vitte, és kinyitotta, ami úgy nézett ki, mint a WC-ajtó. Rajta keresztül látni lehetett egy nagyon meredek, nagyon szők lépcsőházat. Micsoda furcsa hely, gondolta. Ez a rejtett lépcső mélyén a ház szívében, ahova a hang kívülről nem jut be. Elérte a lépcső tetejét, és kilépett egy nagy terembe, ami kitette a ház egész harmadik történetét. Ez majdnem olyan volt, mint a félhomályos lépcsőház, de Elena látta a festett fa padlót és a megvilágított ferde plafont. Voltak magas ablakok minden oldalon, és elszórtan néhány darab masszív bútor. A lány rájött, figyeli őt. - Van egy fürdıszoba, ahol én…? Bólintott egy ajtó felé. Levette a zakót, és felé tartotta, nem nézett rá, és bement.

Mivel, nagyon sogáig nem tudtam frisselni ez kivételen hosszú lett:D[máramennyire:(]
Remélem MINDENKINEK tetszik:)

puszii_noxo♥

6.fejezet

Halii.Itt vagyok:)Újra Magyarországon.Franciaország nagyon jóóó volt, de azért hiányzott Magyarország iss:DMint megígértem itt a fejii:)

6. fejezet
 Szeptember 26.
Kedve Naplóm, Sajnálom, hogy már olyan hosszú ideje, és nem tudom igazán megmagyarázni, miért nem írtam, kivéve, hogy olyan sok dolog van, amiről úgy érzem, félek beszélni, még neked. Először is, a legszörnyűbb dolog, ami történt. Az nap, amikor Bonnie, Meredith és én a temetőben voltunk, egy öregembert támadtak meg ott, és majdnem megölték. A rendőrség még mindig nem találta meg a tettest. Az emberek azt hiszik az öreg bolond volt, mert mikor felébredt elkezdett őrjöngeni: "szem a sötétben" és a tölgyfák, és dolgok. De én emlékszem, mi történt velünk akkor éjjel, és tudom. Megijedtem tőle. Mindenki félt egy ideig, és minden gyereknek sötétedés után otthon kellett maradnia, vagy csoportosan mehettek ki. De ez már három hete volt, és nem történt több támadást, így az izgalom lecsillapodott. Judith azt mondja, hogy egy másik csavargónak kellett lennie az elkövetőnek. Tyler Smallwood apja is azt terjeszti, hogy az öreg tette saját magával, bár szeretném látni, hogy valaki a saját torkába harap. De legalább a B terv lefoglalt. Amennyire megy, az már jó. Kaptam több levelet, és egy csokor vörös rózsát "Jean-Claude-tól" (Meredith nagybátyjának van egy virágüzlete), és úgy tűnik, hogy mindenki elfelejtette, hogy engem valaha is érdekelt Stefan. Így aztán a társadalmi helyzetem biztonságos. Caroline nem jelentett problémát. Ami azt illeti, nem tudom, mit is csinál Caroline ezekben, a napokban, és én nem is érdekel. Én soha nem látom őt ebédnél, vagy az iskola után, ő úgy tűnik, hogy teljesen visszaolvadt a régi tömegben. Most már csak egy dolog érdekel. Stefan. Még Bonnie és Meredith sem veszik észre, mennyire fontos ő nekem. Félek nekik elmondani, attól tartok, azt fogják hinni, hülye vagyok. Az iskolában nyugodt és ellenőrzött maszkot viselek, de a belül, nos, ez minden nap csak rosszabb lesz. Judith kezd aggódni értem. Azt mondja, hogy nem eszek eleget ezekben, a napokban, és igaza van. Nem tudok összpontosítani az órákon, vagy valamivel foglalkozni, mint például a Kísértet Ház alapítványi pénzgyőjtő akció. Nem tudok koncentrálni semmire, csak ő rá. És nem értem, miért. ő nem beszélt velem, azóta a borzalmas délután óta. De mondok neked valami furcsát. A múlt héten a történelem teremben, én felpillantottam, és elkapta, hogy rám nézett. Egy pár helyre ültünk egymástól, és ő teljesen oldalra fordult a padjába, és csak nézett. Egy pillanatra szinte megijedt, és a szívem elkezdett hevesen verni, és mi csak bámultunk egymásra, aztán elfordult. De azóta ez még kétszer megtörtént, és minden alkalommal magamon éreztem a szemét, mielőtt láttam volna. Ez a szó szerinti igazság. Tudom, hogy ez nem az én képzelgésem. Ő nem hasonlít egyik fiúra sem, akiket valaha is ismertem. Úgy tűnik, hogy elszigetelt, hogy magányos. Bár ez a saját választása. Ő elég sok találatot szerzett a foci csapatnak, de nem kószál együtt a fiúkkal, kivéve talán Matt-al. Matt az egyetlen, akivel beszél. Lányokkal sem szokott együtt lógni, talán a drogos pletyka nem tett neki valami jó. De ez több, mint hogy elkerüli az embereket, vagy hogy azok kerülik őt. Ő eltűnik az órák között és a fociedzés után, és én soha nem láttam egyszer se a kávézóban. Soha senkit nem hívott meg magához a panzióba. Soha nem ment a kávézóba suli után. Tehát hogyan tudok vele valaha is valahol beszélni, hogy ne tudna elfutni előlem? Ez az igazi probléma a B tervvel. Bonnie azt mondja: "Miért nem akadsz el vele egy viharba, így össze kellene szorosan ölelkeznetek, hogy megőrizzétek a test melegét?" Meredith azt javasolta, hogy az autóm lerobbanhatna a panzió előtt. De az ilyen ötletek sem praktikusak, és én ettől megőrülök, ki kell találnunk valami jobbat. Minden nap egyre rosszabb számomra. Úgy érzem, mintha egy órán, vagy valami, csavarodna körém szorosabban és szorosabban. Ha nem találok valamit hamarosan. Én… Azt akartam mondani, hogy "meghalok".  A megoldás váratlanul és egyszerűen támadt. Sajnáltam Matt-et, tudtam, hogy megsértődött a Jean-Claude pletyka miatt. A fiú azóta alig beszélt vele, mióta ez történet, általában csak gyorsan felém bólintott. És amikor találkozott vele egy napon egy üres folyósón a kreatív írás termen kívül, még csak felé sem nézett. - Matt! - kezdte. Azt akarta mondani neki, hogy ez az egész nem igaz, hogy ő soha nem kezdett volna ki egy másik fiúval, ha nem szólt neki előtte. Azt akarta mondani neki, hogy őt soha nem akarta megbántani, és tudta,  hogy most borzalmasan érzi magát. De nem tudta, hogyan kezdje. Végül, egyszer csak elkiáltotta magát, - Sajnálom! - és megfordult, hogy bemegy az osztályba. - Elena! - mondta, s a lány visszafordult. A fiú most rá nézett, legalábbis, hosszan a szemét, az ajkát és a haját. Aztán megrázta a fejét, mintha azt mondaná ez vicc volt. – Hát, ez a francia srác igazi? - kérdezte végül. - Nem! - mondta Elena azonnal és habozás nélkül. - Én találtam ki, tette hozzá egyszerűen, hogy mindenki azt higgye, nem voltam ideges miatta… - Elhallgatott. - Stefan miatt. Értem. - Matt bólintott, grimaszolva nézett, valamivel, több megértéssel. - Nézd, Elena, ez elég szemét dolog volt tőle. De nem hiszem, hogy személyesnek gondolta. Ő ilyen mindenkivel… - Rajtad kívül. - Nem, úgy beszél velem, néha, de semmi személyes. Soha nem mond semmit a családjáról, vagy hogy mit csinál az iskolán kívül. Olyan, mintha, mintha egy fal venné körül, amin nem tudok átjutni. Én nem. Nem hiszem, hogy valaha bárki is átjuthatna azon a falon. Milyen egy átkozott gyalázat, mert azt hiszem, hogy e mögött ő boldogtalan. Elena elgondolkozott ezen, megbabonázta a látvány Stefan-ról, amit ő eddig soha nem látott. Mindig úgy tűnt a fiú fegyelmezett, nyugodt, zavartalan. De hát, ő tudta, hogy ő is ilyennek mutatja magát a többi ember előtt. Lehetséges, hogy az álarc alatt a fiú is zavart és boldogtalan volt, mint ő? Ekkor jött az ötlet, ami nevetségesen egyszerű volt. Semmi bonyolult rendszer, nincs zivatar vagy lerobbant autó. - Matt! - mondta, lassan. - Nem gondolod, hogy jó lenne, ha valaki helyet kapna a fal mögött? Egy jó dolog, Stefan-nak, érted? Nem gondolod, hogy az lenne a legjobb dolog, ami történhet vele? - A lány felnézett rá intenzíven, hajlandó őt megérteni. Bámult rá egy pillanatig, aztán becsukta a szemét, röviden és megrázta a fejét. – Elena, - mondta hihetetlen ,de te a kis ujjad köré csavarod az embereket. Azt hiszem, nem is tudom, hogy csinálod. És most meg fogsz kérni, hogy tegyek meg valamit, hogy segítsek rajtaütni Stefan-on, és én vagyok olyan hülye balek, hogy talán megállapodnánk abban, hogy csináld. - Te nem vagy hülye, te egy úriember vagy. És én nem akarok tőled szívességet kérni, csak akkor, ha úgy gondolod, hogy az helyes. Nem akarom bántani Stefan-t, és téged sem akarlak bántani. - Te nem? - Nem! Tudom, hogy ez most nem úgy hangzik, de igaz. Én csak azt akarom… - Elhallgatott újra. Hogyan lehetne megmagyarázni azt, mit akar, amikor még csak nem is érti magát? Te csak azt akarod, hogy minden és mindenki körülötted, forogjon, Elena Gilbert. - mondta keserűen. - Te mindig csak azt akarod, ami nincs. - Döbbenten hátralépett, és a lányt nézte. A torka duzzadt, és meleg könny gyűlt össze a szemében. – Ne! - mondta. - Elena, ne nézz így. Nagyon sajnálom. - Sóhajtott. - Rendben, mit is kellene tennem? Elkapni és kidobni a küszöbödre? - Nem! - mondta Elena, még mindig a könnyeivel küszködött. - Csak azt akartam, hogy vedd rá, hogy eljöjjön a Hazatérési bulira a jövő héten. Matt arca furcsa volt. – Csak annyit akarsz, hogy itt legyen a bulin? Elena bólintott. - Rendben van. Biztos vagyok benne, hogy ott lesz. És, Elena… tényleg ha nincs más, akkor szeretném, ha velem jönnél el. - Rendben. - mondta Elena után egy pillanattal később. - És, hát, köszönöm. Matt arca még mindig furcsa volt. - Ne köszönd meg, Elena. Ez igazán… semmi. – Ő még mindig tanakodott, amikor megfordult, és elindult a folyosón.  - Nyugalom. - mondta Meredith, amire Elena a haját rosszallóan megrántotta. - Én még mindig azt hiszem, - mondta Bonnie az ablak mellől. - hogy ők csodálatosak. - Ki? - mormogta Elena szórakozottan. - Mintha nem tudnád. - mondta Bonnie. - A két srácod, akik az utolsó pillanatban csodát műveltek a tegnapi játékban. Amikor az utolsó passzt Stefan elkapta, azt hittem elájulok. Vagy hányok. - Ó, kérlek! - mondta Meredith. És Matt-et a fiú egyszerűen költészet, ahogy mozog… - És egyik sem az enyém. - Elena mondta határozottan. Meredith szakértő ujjai hajából egy mőalkotást varázsoltak, egy puha, gesztenyebarna színű tömeget. És a ruha rendben volt, a jeges, lila szín kihozta a lila színt a szemében. De még sápadtnak és acélosnak nézett ki, nem kissé kipirultan az izgalomtól, hanem fehér és határozott, mint egy nagyon fiatal katona, akit a frontvonalra küldtek. Állt a futballpályán tegnap, amikor bejelentették, hogy ő lett a Hazatérési Királynő, ott már csak egy gondolat járt a fejében. A fiú nem tudta megtagadni, hogy táncoljon vele. Ha egyáltalán eljön a táncra, nem tagadhatja meg a Hazatérési Királynőt. Most ott állt a tükör előtt, és ezt mondogatta, magában újra. - Ma este valaki, akit magadnak akarsz, a tiéd lesz. - mondta Bonnie nyugtatóan. - És, figyelj, ha meg akarsz szabadulni Matt-től, elhívhatom őt és megvigasztalom. Meredith felhorkant. – És mit fog gondolni Raymond?  - Ó, te majd meg tudod vigasztalni. De tényleg, Elena, Szeretem Matt-et. Aztán, ha ott van Stefan, a hármas egy kicsit zsúfolt lesz. Szóval… - Ó, azt csinálsz, amit akarsz. Matt megérdemel némi figyelmet. - Ő biztosan nem megy el tőlem, gondolta Elena. Még mindig nem tudta elhinni, amit éppen vele csinál. De csak most nem engedhet meg magának egy másodikat, gondolta magában, szüksége van minden erejére és a koncentrációra. - Na. - Meredith felcsatolta Elena az utolsó hajtincsét. - Most nézz meg minket, a Hazatérési Királynő és udvarhölgyei vagy annak egy része, egyébként. Gyönyörűek vagyunk. - Mi ez a „királyi többes”? - mondta Elena gúnyosan, de igaz volt. Szépek voltak. Meredith ruhája tiszta bordó, szatén volt, szűk derekú és kiemelte a csípőjét. Világos haja szabadon lógott le a hátán. És Bonnie, ahogy felállt, és csatlakozott a többiekhez a tükör előtt, olyan volt, mint egy csillogó party kedvenc, rózsaszín tafettában, fekete flitterrel. Ami őt illeti… Elena megnézte képmását tapasztalt szemével - és újra arra gondolt, a ruha is rendben van. Az egyetlen szó jutott róla eszébe, hogy kristályos ibolya. Nagyanyja tartotta őket egy kis csuporba, igazi virágok mártott kandírozott cukorba, és megfagyasztotta.Ők együtt mentek, ahogy minden táncra a hetedik osztály óta, kivéve, hogy korábban, Caroline is mindig velük volt. Elenat halványan meglepte, hogy nem is tudja, kivel megy Caroline ma este. Judith és Robert - nemsokára Robert nagybácsi - volt a nappaliban, valamint a Marggret a pizsamájában. - Ó, milyen csinosak vagytok lányok. - mondta Judith csapkodva és izgatottan, mintha ő maga is táncolni menne. Megcsókolta Elena-t, és Margaret felemelte a kezét egy ölelésre.  - Te szép vagy. - mondta a lány, négy éves egyszerűségével. Robert is Elena-t nézte. Pislogott, kinyitotta a száját, és újra becsukta. - Mi a baj, Rob? - Oh! - Nézett Judith-ra, mintha zavarba jött volna. - Nos, valójában, csak az jutott eszembe, hogy az Elena egyik formája Helen. És valamilyen okból Trójai Helénára gondoltam. - Gyönyörű és halálra ítélt. - mondta Bonnie boldogan. - Nos, igen. - mondta Robert, de egyáltalán nem nézett ki boldogan. Elena nem mondott semmit. A csengő megszólalt. Matt lépett be, az ıőjól ismert kék sport kabátjába. Vele volt Ed Goff, Meredith párja, és Raymond Hernandez, Bonnie párja. Elena kereste Stefan-t. - Ő már valószínűleg ott van. - mondta Matt, tolmácsolva pillantását. - Figyelj, Elena… De bármit is akart mondani, elvágta a többi pár a csicsergése. Bonnie és Raymond ment velük Matt kocsijában, és folyamatosan beszéltek egészen az iskoláig. Zene sodródott ki a nyitott ajtókon a tánctérről. Amint Elena kiszállt az autóból, furcsa bizonyosság rohant át rajta. Valami történni fog, döbbent rá, nézte a nagy teret az iskola épülete előtt. A békés kis lepel, ami elmúlt hetekben volt, hogy a magas emelkedtek. Kész vagyok, gondolta. És remélte, hogy ez igaz. Belül volt egy kaleidoszkóp színes és aktív. A lány és Matt is abban a pillanatban értek be, és bókokat kaptak mindketten. Elena ruhája…, a haja…, a virága. Matt egy legenda volt: mint Joe Montana, már várt rá egy atlétikai ösztöndíj. A szédítő forgatagában kellett neki egy kis élet és lélegzet, Elena egy sötét fejet keresett. Tyler Smallwood nehezen rálélegzett a lányra, puncs és Brut és Doublemint rágó illata volt a leheletének. Az ő randija gyilkosnak ígérkezett. Elena ügyet sem vetett rá, abban a reményben, hogy ő is elmegy. Mr. Tanner papírpohárral ácsorgott, mintha nyakkendője fojtogatná őt. Perel Carson, a mások magas végzős hazatérési hercegnő, nézte és csodálta a lila ruha. Bonnie már a táncparketten volt, a csillámló fények. De sehol sem látnta Elena Stefan-t. Még egy fuvallat a Doublemint-ből, és ő lesz a beteg. Lány megbökte Matt-et, és menekült az asztalhoz, felfrissülni, ahol Lyman edző indított egy vitát a játékról. Párok és csoportok jöttek oda hozzájuk, eltölteni egy pár percet, majd visszahúzódtak, hogy helyet adjanak a következő a sornak. Mintha csak valóban királyi személy lenne, gondolta Elena vadul. Oldalra pillantott, hogy lássa, ahogy Matt szórakozik rajta, de mereven balra nézett. A lány követte a tekintetét. És ott, félig focisták csoportja mögé rejtve ott volt a sötét fej, amit eddig keresett. Összetéveszthetetlen, még ebben a gyenge fényben is. Izgalom futott át rajta, mindennél nagyobb fájdalom. - Most mi lesz? - mondta Matt, állkapcsát összeszorítva. - A disznó-összeköttetés? - Nem. Meg fogom megkérni, hogy a táncoljunk, ez minden. Megvárom, amíg mi már táncoltunk egyszer, ha akarod.Megrázta a fejét, és a lány határozottan elindult Stefan felé a tömegben.
Hát ez lenne:$$$.Ja és még valami.Nagyon köszönöm zsoniiinak♥ a bíztatást és a meglepetést.:):)
Köszii Zsonimm♥.Szeretlek.<3

puxXx_noxo

halii

Sziasztook:)
Sajnos, haza kell mennem Magyaro.-ra:(:(:(
Most a repuloterrol irok:DD
fel ora 1 EUROO:$:)
szoval, azt szerettem volna mondani, hogy most(vasarnap) 14:00kor indul a repulom szval meg van idom, csak azt szerettem volna mondani, hogy hetfon FRISS!!!Ja, es nagyon sajnalom, hogy tobb mint 3hetig nem frisseltem:(:(
de azert irtoo jool ereztm magam franciaba(HHH):)
szval hetfon FRISS!!

puxXx_noxo♥

ja, es meg valami:)nagyonagyon sajnalommm hogy el kell viselnetek, az en hablatyomat:)de nem tehetekl rola nem magyar a billenytuzet: ((

megegyszer puszii♥

Díj

Egy hatalmas megtiszteltetés[zsonii fordítása noxo hablatyábólxD]

1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám és küldte.
2. A logót ki kell tennem a blogomba.
3. Be kell linkelnem azt, akitõl kaptam.
4. Írni kell magamról 7 dolgot.
5. Tovább kell adnom a kitüntetést másik 7 blog társamnak.
6. Be kell linkelnem õket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.

Szóval nagyonagyon köszönöm Oja-shionak♥♥♥♥♥♥♥♥.Nem is gondoltam volna, hogy valakitől kapok ilyet:)
Oja-shio: http://mit-tettem-oja-shio.blogspot.com/, http://armageddon-oja-shio.blogspot.com/
1.Imádom a barátaimat
2.Imádom a Twilight sagát.
3.Nagyon szeretem a zenét[főleg a moldvait amit Ojától ismertem meg♥]
4.Nagyonagyon szeretek olvasni
5.A kínai kaja a kedvencem;)
6.Minden vágyam, hogy eljussak Hollywoodba.♥
7.Utálom a suliit:)

És hét blog ami megérdemli a díjat:
Hencii:http://alkonyat-newmoon-eclipse.blogspot.com
Wedó:http://twizona.blogspot.com/
Betty:http://www.cullenek-weekdays-betty.blogspot.com/
Sehike:http://sehikeblog.blogspot.com/
Drusilla:http://lapushvampirja.blogspot.com/
Ivi:http://feketeangyalsaga.blogspot.com/
Nikcimaci:http://nikcimaci.blogspot.com/
Nagyonagyon köszönöm mégegyszer Ojáának♥♥♥♥

puxXx_noxo♥

Wíííííííííí[látod(;)

Hellobello megint(:

Megkértem zsoni barátnémat ,hogy amiket hablatyolok azokat írja le a blogomba:)
Elősször is.Megszeretném köszönni Oja-shionak amit a SZJ tett velem:)Köszönöm drágámm♥
Valamint Zsoninak♥♥ aki msnen nagyon bíztatott sok mindenre; )és persze beírta a blogomba amit kértem tőle.De azért ne higyétek, hogy abeszélgetésink olyan csodásak voltakxDSajnos túl sok mindent nem ismert Zsonikám♥ az én handzsalandzsámbóóól:).
Jelentkeztem Wedo szerepestjéreXDNem tudom, hogy mi fog kisülni a beszédemből(:
Emmett leszek:)Tudod Zsoni♥:P:P:P:PNa mindegy nem feszítem tovább a húrt(vagy ezt nem tom hogy mondják:S)Szóval sziasztoook:)A szerepesten találkozunk(márakivel(:)

pusszantalak titteket_puxx.noxo

tessék noxokámm beírtammm;)puszillak♥_zsonii

Itt vagyok[lelekben]

Hellobello:)

Azert remelem tudjatok, hogy nem hagylak itt veglegesen titeket:D mert ahol lakom ott van geeeep:):):)De sajnos francia a billenytyuzet szal nem tok frisselni:(De azert koszi ojáám, hogy te hu komizom vagy:) szeretlek♥♥♥♥♥

bonjour_noxo

Elmegyek, elmegyek

Sajnos tényleg elmegyek 3hétre Franciaországba.A suliban nyertem egy páylázatot, szóval elmegyek.Hétfőn (azaz 1én)indulok sajnálom de ezért nem lesz friss
miatán haza jöttem AZONNAL FRISSELEK nagyon sajnálom Oja de sajnos ez van:(
puxx_noxo

5.fejezet

Oja-shio kedwéért [viszonylag]hamar lettem kész ezzel a fejivel:)
És nagyon örülnék ha Oján kívül is írna valaki komiit;)De ha Oja ír nekem az is elééég(L)(K)szeretlek angyalkááám(L)


5.fejezet
Telihold volt, amikor Stefan visszaért a panzióba. Kótyagos volt, szinte tántorgott, mind a fáradtságtól, és a bőség a vértől. Már jó ideje nem engedte el magát ennyire. De a vad energia kitörés a temetőben, ami elkapta őt, őrület, elmosta a már meggyengült önkontrollját. Nem volt benne biztos, honnét jött az az energia. Figyelte az ember lányokat az árnyékból, amikor kitört belőle, amikor a lányok elmenekültek. Félelem fogta el, ahogy ők a folyó felé futottak, arra vágyott, hogy a szondával megtalálhassa ennek az energiának a forrását. A végén követte, képtelen volt megkockáztatni, hogy megsebesíti. Valami fekete suhant az erdő felé, miután az emberek elérték a szentélyt a híd mögött, de még Stefan éjszakai érzékei sem tudta kivenni, mi volt az. Nézte, ahogy a lány és a másik kettő elindult a város irányába. Aztán visszament a temetőbe. Most üres volt, tisztább, mint valaha. A földön feküdt egy vékony hajgumi, hogy a rendes szem számára szürke volna a sötétben. De ő látta az igazi színét, és lassan széthúzta az ujjai között, hogy megérintse a szájával, érezte a lány hajának illatát. Az emlék elnyelte őt. Elég rossz volt, ahogy látta a lányt, amikor a hideg, ragyogó tudata súrolta az ő tudatának szélét. De hogy lehet egy teremben vele az iskolában, hogy érezte jelenlétét a háta mögött, ahogy a bőrének szédítő illata körülvette őt, az már majdnem több volt, mint amit el tudott viselni. Hallotta minden lágy leheletét, érezte, hogy melegség sugárzik a háta felé, érezte, a lány minden édes szívdobbanását. És végül, a horror, ő átadta magát ennek. Szájában oda-vissza csiszolta a szemfogait, élvezte az örömöt és a fájdalmat, ami arra épült, hogy támogatja. Szándékosan belélegezte orrával a lehelete szagát, és hagyta, hogy képek jelenjenek meg előtte, hogy elképzelje az egészet. Ahogy megérinti puha nyakát, találkozik az ajkával először, majd elborítja apró csókokkal mindenütt, amíg el nem éri a nyaka hajlatát. Ahogyan szaglássza ott, azon a helyen, ahol a szívverése átüt a finom bőrén. És ahogy ajkai végre szétválnak, elhúzza fájó fogairól, amik most éles kis tőrök, és… Nem. Ő transzba esett, mint egy bunkó, a pulzusa egyenetlenül vert, teste remegett. Az osztályt már elengedte a tanár, mozgás volt körülötte, és ő is csak remélni tudta, hogy senki sem figyelte meg túl közelről. Amikor beszélt vele, nem tudta elhinni, hogy szembe kell néznie vele, miközben ereiben égett, és egész felső állkapcsa fájt. Aztán megijedt egy pillanatra, hogy az önkontrollja megtörik, hogy megragadja a lány vállát, és elviszi mindenki előtt. Fogalma sem volt, hogyan is úszhatná meg, hogy a kemény testmozgás ne fogyassza az energiáját, halványan tudatában van annak, hogy nem használhatja az erejét. Nem számít, még anélkül is ő minden szempontból jobb volt, egy halandó fiúnál, aki versenyre kelt vele fociban. Élesebb volt a szeme, gyorsabb a reflexe, izmai erősebbek. Most egy kéz veregette hátba, és Matt hangját hallotta a fülébe: - Gratulálok! Üdvözöllek a csapatban!- Nézte a fiú becsületes, mosolygó arcát, és Stefan szégyenkezett. Ha tudnád, ki vagyok, akkor nem mosolyognál így rám, gondolta komoran. Megnyertem ezt a versenyt a megtévesztéseddel. És a lány szeret téged, és akit te szeretsz, ugye? – Én most rá gondolok. S a lány gondolataiban is maradt, minden erőfeszítés ellenére, hogy száműzze, mint délután. Már vakon vándorolt a temetőben, miután kihúzta az erdőből valamilyen erő, amit nem értett. Ott figyelte őt, harcolt magával, küzdenie kellett, míg a hullámzó erőt küldte felé a lány és barátai futása. És aztán jött haza, de csak az evés után. Miután elveszítette önuralmát. Nem emlékezett pontosan, hogyan történt, hogyan hagyhatta megtörténni. Az erő feltörése indította el, fel ébredt benne valami, ami eddig szunnyadt. A vadászat szüksége. A sóvárgás a hajsza, a szaga a félelem és a gyilkolás vad diadala után. Több száz éve már nem érezte ennek a szükségét ilyen erővel. Erei égni kezdtek, mint a tűz. És minden gondolata vörössé vált: nem jutott eszébe semmi más, mint a forró fémes íz, az ősi lendület, a vér. Izgalom futott át rajta, ahogy a lányokat követte. Mi történt volna, ha nem érzi meg az öregember illatát, jobb nem belegondolni. De ahogy a híd végéhez ért, az orrát élesen égette az emberi test jellegzetes szaga. Emberi vér. A végső elixír, a tiltott bor. Több, mint bármely bódító italt, maga az élet lényege. És ő volt olyan fáradt, hogy harcoljon ellene. Valami mozgott a folyóparton a híd alatt, olyan volt, mint egy rakás régi rongy mozdult volna meg. És a következő pillanatban, Stefan kecsesen macskaként landolt mellette. Keze kivágódott, és kihúzta a rongyok alól, felfedve egy ráncos, villogó arcot egy vézna nyak tetején. Elhúzta a száját. Hangtalanul, de táplálkozott. Most, amint megbotlott a panzió lépcsőházában, megpróbált nem erre gondolni, és nem gondolni rá, a lányra, aki csábította melegségével, az életével. Ő volt az egyetlen, akit valóban kívánt, de ennek véget kell vetni, hogy meg kell ölni az ilyen gondolatokat, mielőtt elindulnak. A lány kedvéért, és magáért. Ő volt a lány legrosszabb, valóra vált rémálma, és ő még csak nem is tudott róla. - Ki van ott? Te vagy az, fiam? - egy repedt éles kiáltás. Az egyik második emeleti ajtó kinyílt, és egy szürke fej bukkant elı. - Igen, signora - Mrs. Flowers. Sajnálom, ha megzavartam. - Ah, több kell, mint egy nyikorgós padlódeszka, hogy megzavarj. Bezártad az ajtót magad mögött? - Igen, signora. Te… biztonságban vagy. - Így van. Fontos biztonság. Soha nem tudhatod, mi van ott kint az erdőben, ugye? – A fiú a kis mosolygós arcú embert nézte, szürke hajával, fényes szökkent a szemébe. Valami titkot elrejtegetett? - Jó éjszakát, signora! - Jó éjszakát, fiam. - Majd becsukta az ajtót A szobájában az ágyra zuhant, és bámulta az alacsony, ferde plafont. Általában nyugtalanul pihent éjszaka, nem volt természetes alvási ideje. De ma este fáradt volt. Annyi energiába telt, hogy szembenézzen a napfénnyel, és a bőséges étkezés, csak hozzájárult arra volt jó, hogy letargikus legyen. Hamarosan, bár a szemeit nem csukta be, már nem látta a fehérre meszelt plafont. Hirtelen egy emlékfoszlány úszott át agyán. Katherine, olyan szép volt az este a szökőkútnál, az ezüstös holdfény, a sápadt barna haja. Milyen büszkén ül mellette, hogy megosztotta vele a lány a titkát… - De akkor te soha nem tudsz kimenni a napfényre? - Tudok, igen, amíg el tudom viselni. - A lány felemelte a kis fehér kezét, és a holdfény ragyogott a lapis lazulis gyűrűjén. - De a nap nagyon roncsol engem. Soha nem vagyok elég erős. Stefan ránézett, a finom vonásaira és kissé a testére. A lány majdnem olyan jelentéktelen volt, mint a fonott üveg. Nem, soha nem volt erős. - Én gyerekként gyakran voltam beteg. - mondta halkan, szemét a szökőkút vizére vetette. - Végül az orvos azt mondta, hogy meg fogok halni. Emlékszem Papa sírására, és emlékszem, ahogy feküdtem a nagy ágyamban, túl gyengén ahhoz, hogy mozogjak. Légzés is túl nagy erőfeszítést jelentett. Annyira szomorú voltam, hogy el kell hagynom a világot, és olyan hideg, nagyon hideg volt. - Megborzongott, majd elmosolyodott. - De hogy történt? - Felébredtem az éjszaka közepén, és láttam Gudren-t, a szobalányomat, az ágyam mellett. Aztán félrehúzódott, és láttam, a férfit, akit a lány hozott. Megrémültem. Klaus-nak hívták, és azt hallottam, hogy az emberek a faluban azt mondják, hogy gonosz volt. Kiáltottam Gudren-nek, hogy mentsen meg engem, de ő csak állt ott, és nézett. Amikor a férfi a száját nyakamhoz emelte, azt hittem, meg fog ölni. Elhallgatott. Stefan bámult rá rettegve és a szánakozva, a lány végül vigasztalóan mosolygott rá. - Ez végül is nem volt olyan szörnyű. Először éreztem egy kis fájdalmat, de gyorsan elmúlt. És akkor valóban kellemes érzés volt. Amikor ő adott nekem a saját véréből inni, erősebbnek éreztem magam. Aztán együtt vártuk ki az időt hajnalig. Amikor jött az orvos, nem hitte el, hogy tudok ülni, és beszélni. Papa azt mondta, hogy ez egy csoda volt, és újra fel kiáltott boldogságában. - Az arca elborult. - Valamikor nemsokára el kell hagynom Papát. Mert egy nap majd rájön, mivel a betegség óta már nem nőttem, egy órával sem lettem idősebb. - És soha nem lesz? - Nem. De ez csodálatos, Stefan! - A lány felnézett rá, gyermeki örömmel. - Én örökké fiatal leszek, és én soha nem halok meg! El tudod képzelni? Nem tudta őt elképzelni máshogy, mint amilyen most: bájos, ártatlan, tökéletes. – De… te nem találtad ijesztőnek először? - Először egy kicsit. Gudren azonban megmutatta, mit tegyek. Ez volt a lány, aki azt mondta nekem, hogy ez a gyűrű a gyöngyszemmel, az ami megvéd a napfénytől. Míg feküdtem az ágyban, ő hozta nekem a gazdag meleg alvadt italt. Később kis állatok, amit a fia ejtett csapdába. - Nem… embereket? A lány nevetése csengett. - Természetesen nem. Találok mindent, ami kell, egy éjszaka egy galambra van szükségem. Gudren azt mondja, hogy ha erősebb akarok lenni, akkor az emberi vér kell, az élő emberi esszencia a legerősebb. És Klaus is sürget; újra a vért akar cserélni. Mondom Gudren-nek, hogy nem akarok hatalmat. Ami pedig a Klaus-t illeti… - Elhallgatott, és lesütötte a szemét, úgy, hogy a nehéz szempillák az arcán feküdtek. A hangja nagyon puha volt, ahogy folytatta. - Nem hiszem, hogy ez egy dolog, könnyedén menne. Akkor akarok emberi vért inni, ha megtaláltam társam, aki majd az én oldalamon lesz az örökkévalóságban. - A lány felnézett rá komolyan. Stefan rámosolygott, kábultsággal, és tele büszkeséggel. Alig tudta elrejteni a boldogságot, amit érzett ebben a pillanatban. De ez az előtt volt, hogy a bátyja, Damon már visszatért az egyetemről. Mielőtt Damon visszajött, és látta Katherine gesztenye barna szemét. Az ágyán a kis-fedett szobába Stefan felnyögött. Aztán a sötétség mélyebb húzta, és egy új képek kezdett átlebegni az agyán. Az emlékek szétszóródott pillantok voltak a múltból, amelyek nem alkottak összefüggő sorozatot. Látta őket, amint a jeleneteket röviden megvilágosodtak, mint a villámok. A bátyja arca, torz, dühös, embertelen maszkban. Katherine barna szemében a pezsgő és a tánc, ahogy a lány piruettezik az új, fehér ruhájában. A fehér csillogása mögött a citrom fát. Érezte a kardot a kezében, Giuseppe hangja messziről hallatszott. A citrom fa. Nem szabadott volna a citrom fa mögé mennie. Ismét Damon arcát látta, de ezúttal a testvére vadul nevetett. Tovább nevetett, olyan hanggal, mint a törött üveg recsegése. És a citrom fa most közelebb volt… - Damon… Katherine… Nem! Ott ült az ágyán egyenesen. Arcát remegő kezébe temette, és sebesen lélegzett. Egy szörnyű álom. Már hosszú idő óta nem kínozták az álmok, nem, mivel hosszú idő óta nem álmodott egyáltalán. Az utolsó néhány másodperc játszódott le újra és újra az agyában, és újra látta a citrom fát… és újra hallotta a bátyja nevetését. Úgy visszhangzott a fejében, szinte túl világosan. Hirtelen, anélkül, hogy tudatában lett volna, meg mozdult, és Stefan hirtelen a nyitott ablaknál találta magát. Az éjszakai levegő hűvös volt az arcán, mikor belenézett az ezüstös sötétbe.- Damon? – küldte el a gondolatát az erejével. Aztán abszolút csend volt, minden érzékével hallgatta. Nem érzett semmit, nem lüktet a válasz. A közelben, egy pár éjszakai madár emelkedett fel, majd elrepült. A városban a sok elme aludt, az erdőben, az éjszakai állatok járta, hogy titkos munkájukat végezzék. Nagyot sóhajtott és visszafordult a szobába. Lehet, hogy a nevetés tévesztette meg, talán ő még is tévedett a fenyegetéssel kapcsolatban, a temetőben. Fell's Church csendes volt, és békés, úgyhogy megpróbálja utánozni azt. Szüksége volt az alvásra. Szeptember 5. (valójában már szeptember 6. 1: 00)
Kedves Napló, Mennem kell vissza az ágyba hamar. Csak néhány perccel ezelőtt ébredtem, azt hittem valaki kiabál, de most a ház csendes. Olyan sok furcsa dolog történt ma este, hogy az idegeim pattanásig feszültek, azt hiszem. Legalább amikor felébredtem, tudtam, pontosan mit fogok tenni Stefan-nal. Az egész úgy hirtelen kipattant a fejemből. B terv, az első fázis holnap kezdődik. Frances szeme lángolt, s arca kipirult, ahogy közeledett a három lány asztalához. - Ó, Elena, ezt hallanod kell! Elena rámosolygott, udvariasan, de nem túl barátságosan. Frances lehajtotta barna fejét. - Úgy értem… csatlakozhatom? Épp most hallottam a legvadabb pletykát, Stefan Salvatore-ról. - Foglalj helyet, - mondta Elena kegyesen. - De, - vett egy vajas tekercset, - minket nem igazán érdekel a hír. - Te…? - Frances bámult. Először Meredith-re, majd Bonnie-ra nézett. - Ti csak vicceltek, ugye?" - Egyáltalán nem. - Meredith felhúzta zöld szemét, és azt mondta elgondolkodva. – Nekünk ma más is jár a fejünkben." - Pontosan, - mondta Bonnie hirtelen. - Stefan régi hír, te is tudod. Passz. - Lehajolt, és megdörzsölte a bokáját. Frances Elena-ra nézett meghatódva. - Azt hittem, hogy mindent meg akarsz róla tudni. - Kíváncsiság, - mondta Elena. - Végül is, ő egy látogató, és szerettem volna üdvözölni Fell's Church-ben. De persze lojálisnak kell lennem Jean-Claude-hoz. - Jean-Claude? - Jean-Claude. - mondta Meredith, feljebb emelve a szemöldökét és sóhajtott. - Jean-Claude. - visszhangozta Bonnie bátran. Finoman, a hüvelyk-és mutatóujjával, Elena egy fényképet húzott ki a hátizsákjából. - Ott áll a ház előtt, ahol Franciaországba laktunk. Később felvett nekem egy virágot, és azt mondta… Nos, … - mosolygott sejtelmesen - Nem kell megismételnem. Frances nézte a képet. A lebarnult fiatalembert, aki félmeztelenül állt egy hibiszkusz bokor előtt, és szemérmesen mosolygott. - Ő az idősebb, nem igaz? - mondta tisztelettel. - Huszonegy. Természetesen. - Elena egy pillantást vetett rá a válla fölött - a nagynéném soha nem hagyná jóvá, ezért vagyunk tiltva egymástól, amíg nem diplomázik le. Mindig titokban kell írnunk egymásnak. - Milyen romantikus. - Frances sóhajtott. – Soha nem mondom el egy léleknek sem, ígérem. Hanem Stefan…Elena felsőbbségesen mosolygott. – Ha, - mondta: Én a kontinensre megyek enni, jobban szeretem a franciát, mint az olaszt, minden alkalommal. - Meredith felé fordult: - Igaz? - Aha. Minden alkalommal. - Meredith és Elena tudatosan mosolygott egymásra, majd megfordult Frances felé. - Nem értesz egyet? - Ó, igen. - mondta Frances sietve. - Én is. Minden alkalommal. - Elmosolyodott, és bólintott többször is, ahogy felállt és elment. Amikor elment, Bonnie siralmasan mondta: - Ez meg fog ölni. Elena meg fogok halni, ha nem hallhatom a pletykát. - Ó, az? Meg tudom mondani. - válaszolt Elena higgadtan. - Azt akarta mondani, az a hír járja az iskolában, Stefan Salvatore körül, hogy drogos. - Mi? - Bonnie bámult, aztán elnevette magát. - De ez nevetséges. Mi, a drogosok világában ilyen ruhát viselnek, és sötét szemüveget? Úgy értem, ő megtett mindent, amit lehetett, hogy felhívja magára a figyelmet… - A hangja elhalkult, s barna szeme kitágult. - De hát lehet, hogy azért csinálja. Ki fog valaha is gyanút, annyira nyilvánvaló? És ő egyedül él, és borzasztóan zárkózott… Elena! Mi van, ha igaz? - Nem. - mondta Meredith. - Honnan tudod? - Mert én vagyok az, ki elkezdte terjeszteni. - Bonnie arckifejezését nézte, és elvigyorodott, majd hozzátette: - Elena mondta. - Ohhhh. - Bonnie csodálattal nézett Elena-ra. - Te gonosz. Ilyet mondani egy emberről, aki végső stádiumban van?" - Nem, nem. Én nem akarok semmilyen Florence Nightingale típusú, fogom a kezét mindvégig. De mit mondasz az embereknek, mit akarsz Jean-Claude-al. Bonnie felvette a fényképet. - Ki volt ő valójában? - A kertész. Bolondult azokért a hibiszkusz bokrokért. Házas, és van két gyereke. - Kár. - mondta Bonnie komolyan. - És te azt mondtad Frances-nek, ne mondja el senkinek… - Igen. - Elena ellenőrizte az óráját. - Ami azt jelenti, hogy, jaj, mondjuk két óra múlva, az egész iskolának tudnia kellene. Iskola után a lányok Bonnie házába mentek. A bejárati ajtónál éles csaholás fogadta őket, és amikor Bonnie kinyitotta az ajtót, egy nagyon öreg, nagyon kövér Pincsi próbált megszökni. Úgy hívták, Jangce, és annyira el lett kényeztetve, hogy senki, kivéve Bonnie édesanyja bírta elviselni. Beleharapott Elena bokájába, ahogy a lány elment mellette. A nappaliban sötét és zsúfolt volt, rengeteg bútorral és a nehéz függönyökkel az ablakokon. Bonnie nővére Mary is ott volt, egy sapkában, kibontott hullámos, vörös hajjal. Ő csak két évvel volt idősebb, mint Bonnie, és a Fell's Church klinikán dolgozott. - Ó, Bonnie! - mondta: Örülök, hogy haza jöttél. Hello, Elena, Meredith! Elena és Meredith is köszönt. - Mi a baj? Fáradtnak látszol. - mondta Bonnie. Mary letette a sapkát a dohányzóasztalra. Felelet helyett, ő kérdezett valamit. - Tegnap este, amikor hazajöttél olyan ideges voltál, nem mondtad, hogy hol voltatok lányokkal. - Lenn a… Csak a Wickery hídnál. - Pont erre gondoltam. - Mary vett egy mély lélegzetet. - Most figyelj rám, Bonnie McCullough. Soha ne menj ki oda többet, és főleg nem egyedül és éjszaka. Megértetted? - De miért ne? - kérdezte Bonnie zavartan.
- Mert tegnap este valakit megtámadtak odakinn, azért. És tudod, hol találtak rá? Éppen a folyóparton Wickery híd alatt. Elena és Meredith hitetlenkedve meredt rá, és Bonnie belekapaszkodott Elena karjába. - Valakit megtámadtak a híd alatt? De ki volt az? Mi történt?" - Nem tudom. Ma reggel a temetőben az egyik munkás talált rá. Egy hajléktalan, azt hiszem, és úgy gondolja valószínűleg aludt a híd alatt, amikor megtámadták. De már félholt volt, amikor behozták, és ő még nem tért magához. Talán meghal. Elena nyelt egyet. - Mit értesz azon, hogy megtámadták? - Úgy értem, - mondta Mary világosan. - hogy a torkát majdnem kitépték. Hihetetlen mennyiségő vért vesztett. Azt gondoltam először, hogy egy állat volt, de most már Dr. Lowen azt mondja, hogy az elkövető egy ember. És a rendőrség szerint bárki tette, lehet, hogy a temetőben bujkál. – Mary végig nézett mindegyikükön, szája egyenes vonal volt. - Tehát, ha ott voltál a hídnál vagy a temetőben, Elena Gilbert… Akkor ez a személy is ott volt veled. Érted? - Nem kell minket többé megijesztened. - mondta halkan Bonnie. – Pontosan értjük, Mary. - Jól van. Jó. – Mary leeresztette vállát, s megdörzsölte a tarkóját fáradtan. – Azt hiszem, hogy le kell feküdnöm egy kicsit. Nem akartam, goromba lenni. - A lány kiment a nappaliból. Egyedül, a három lány egymásra nézett. - Közülünk is lehetett volna valaki. - mondta Meredith halkan. - Különösen akkor, ha Elena egymaga ment volna ott. Elena-nak bizsergett a bőre, ugyanazt a fájdalmat érezte, a figyelmeztetést, mint mikor a régi temetőben volt. Érezte a hideg a szélt, és látta sorban a magas sírkövek maga körül. A napsütés és Robert E. Lee még soha nem tűnt olyan távolinak. - Bonnie. - mondta lassan. - Láttál valakit odakint? Mit jelentett, amikor azt mondtad, hogy valaki vár rám? A homályos szobában Bonnie értetlenül nézett rá. - Mit beszélsz? Én ezt nem mondtam. - De igen, mondtad. - Nem, én soha nem mondtam ilyet. - Bonnie. - mondta Meredith. - Mindketten hallottuk. Te a régi sírkövek nézted, és akkor azt mondtad: Elena! - Nem tudom, mit beszélsz, és én nem mondtam semmit. - Bonnie arca beesett a dühtől, de nem voltak könnyek a szemében. - Nem akarok beszélni róla többé. Elena és Meredith néztek tehetetlenül egymásra. Kinn, a nap eltűnt egy felhő mögé.
szerintem viszonylag jó lett:)és még egyszer mondom, hogy csak Oja-shio miatt lettem ilyen gyorsan kész:)SZERETLEK DRÁGA OJÁÁÁM♥♥♥♥♥
puxXx_noxo

Na huhh itt a kövi fejii és nagyon sajnálom, hogy ilen későn de sajnos nagyon sokat kellet tanulnom.O_O".Lefőkébb Oja-shiotól szeretnék bocsánatot kérni:''(.(deazértimádlak.:))
4.fejezet
Mire Elena elérte szekrényét, a zsibbadás elviselhető lett, és a gombócot feloldani a torkában igyekezett és visszafojtani a zokogást. Ő nem sír az iskolában, mondta magának, ő nem. Bezárta a szekrényét, és a főkijárat felé indult. Sorban a második napon, hogy ő rögtön az utolsó csengő után haza jött az iskolából, egyedül. Judith ezzel nem lesz képes megbirkózni. De amikor Elena elérte a házat, Judith autója nem volt az utcán, ő és Margaret valószínűleg vásárolni voltak. A ház csendes és nyugodt volt, amint Elena elhagyta magát. Örült, hogy csend van, egyedül akart most lenni. De, másrészt nem tudja pontosan, mit csináljon. Most, hogy végre sírhatott, nem jöttek a könnyei. A lány hátizsákját az előszobában hagyta a padlón, és lassan átsétált a nappaliba. Ez egy szép, impozáns szoba, a ház azon részéhez tartozott, mint Elena hálószobája is, ami eredeti volt. Az eredeti ház 1861 előtt épült, és azóta szinte teljesen leégett a polgárháborúban. Minden, ami menthető volt, az ez a szoba, egy kidolgozott kandallóval a falán, és a nagy hálószoba fent. Elena apjának dédapja építtetett egy új házat, és azóta a Gilbert-ek éltek itt. Elena egyik felső ablak felé fordult, hogy kinézzen. Az üveg annyira öreg volt, vastag és hatalmas, és azon kívül torz, és enyhén homályos. Eszébe jutott az első alkalom, amikor apja először mutatta meg neki, a hatalmas, régi üveget, akkor fiatalabb volt, mint most Margaret. A gombóc visszatért a torkába, de még mindig nem jöttek a könnyei. Belül mindene ellentmondásos volt. Nem akarta társaságot, mégis fájón magányos volt. A lány nem akar gondolkodni, gondolatai hamar elkalandoztak, mint ahogy az egerek futnak egy fehér bagoly elől. Fehér bagoly… vadászó madár… húst evő… varjú, gondolta. - A legnagyobb varjú, amit valaha láttam. - mondta Matt. A szeme megint szúrt. Szegény Matt. A lány megbántotta őt, de ő kedves vele. Még Stefan-nal is kedves. Stefan. Szíve nagyot dobbant, keményen, két szeméből folytak forró könnyek. Végül elsírta magát. Sír a düh, a megaláztatás, és a frusztráció miatt. És még miért? Mi veszett ma el igazán? Mit érez valójában ez iránt az idegen iránt, Stefan Salvatore? Ő volt a kihívás, igen, és ez tette mássá, érdekessé. Stefan egzotikus… izgalmas volt. Vicces, hogy olyan volt, mint ahogy néha a fiúk mesélték. Később hallotta tőlük, vagy a barátaiktól vagy a nővérüktől, hogy milyen ideges volt, mielőtt elment vele, hogy izzadt a tenyere, és a gyomra tele volt pillangókkal. Elena mindig mulatságosnak találta az ilyen történeteket. Egy fiúval sem találkozott soha életében, aki miatt ideges lett volna. De amikor ma Stefan-nal beszélt, a pulzusa őrült tempóban száguldott, térde gyenge volt. A tenyere nedves. És gyomrában nem pillangók voltak, hanem denevérek. Őt érdekelte a srác, mert idegesnek érezte magát tőle? Nem túl jó indok, mondta magának Elena. Tény, hogy nagyon rossz indok. De ott volt a szája. Az ívelt ajkak egészen más hatást tettek gyenge térdeire, mint idegesség. És ez az éjsötét haj-ujjai bizseregtek, hogy megérinthesse, milyen puha. Az a karcsú, lapos, izmos test, azok a hosszú lábai… és a hangja. A hangja, amit tegnap hallott, leírhatatlan volt számára. A hangja hűvös és fölényes volt, amikor Mr. Tanner-rel beszélt, de furcsa, mindenki számára vonzó. Azon ábrándozott, hogy milyen lenne, ha éj sötétjében kimondaná a nevét, az ő a nevét suttogná… - Elena! Elena felriadt az álmodozásból. De nem Stefan Salvatore volt az, hanem Judith nyitotta ki zajosan a bejárati ajtót. - Elena? Elena! - Ez Margaret hangja volt, éles és sípoló – Itthon vagy?Újra rátört Elena-ra a nyomorúság, s körülnézett a konyhában. Nem tudta most nagynénje aggódó kérdéseit nézni vagy Margaret ártatlan vidámságát. Nem nedves szempillákkal, amik minden pillanatban újabb könnyekkel fenyegettek. Villám gyorsan döntött, és csendesen kiosont a hátsó ajtón, amint a bejárati ajtó zárja kattant. Lement a hátsó tornácon, az udvarra, majd habozott. Nem akarta senkivel találkozni. De hova menjen, ahol egyedül lehet? A válasz szinte azonnal jött. Természetesen. Az apját és az anyát látta. Ez egy meglehetősen hosszú sétát volt, szinte a város szélére, de az elmúlt három évben Elena már jól ismerte. A lány átment a Wickery hídon és felmászott egy dombon, túl a romos templomon, majd le a kis völgybe. Ez a temető szépen gondozott része volt, volt egy régi rész is, ami kissé elvadult. Itt gondosan volt nyírva a fű, a csokrok pedig friss, élénk színű virágokból készültek. Elena leült egy nagy márvány sírkő mellé, amelyre a "Gilbert" felirat volt vésve. - Szia, anya. Szia, apa. - suttogta a lány. Lehajolt, és egy lila virágot tett a földre, amit az út mentén szedett. Aztán behajtotta a lábát, és csak leült.Ő gyakran jött ide a baleset óta. Margaret akkor még csak egy éves volt, amikor az autóbaleset történt, ő nem igazán emlékezett a szüleikre. De Elena igen. Most már hagyta, hogy feltörjenek az emlékei, a gombóc a torkában dagadt, és könnyebben folytak a könnyei. Elvesztette őket, de mégis. Anyja, milyen fiatal és szép volt, és Apja, ráncos szeme és mosolya. Szerencséje volt, hogy ott volt neki Judith, természetesen. Nem minden nagynéni hagyta volna ott a munkáját, és költözött volna egy kis városba, hogy vigyázzon két árva unokahúgára. És Robert, Judith vőlegénye, több volt, mint egy mostohaapja Margaret-nek, és több mint egy nagybácsi mióta összeházasodtak. De Elena emlékezett a szüleire. Néha, főleg a temetés után, ő kijött ide, és dühös volt rájuk, haragudott rájuk, amiért ilyen ostobák voltak, hogy megölték magukat. Amikor még nem ismerte Judith-ot ilyen jól, volt, hogy úgy érezte, ő nem tartozik többé sehova a földön. Hová tartozik? - töprengett. - A válasz egyszerű volt, ide, Fell's Church-be, ahol a lány egész életében élt. De mostanában mintha ez az egyszerű válasz rossz lenne. Mostanában úgy érezte, kell lennie valami más helynek odakint, egy helynek, amit azonnal fel fog ismerni és az otthonának nevezheti. Egy árnyék vetődött felé, hirtelen felnézett, és meghökkent. Egy pillanatra, a két alak, aki fölötte állt, idegen volt, ismeretlen, homályosan fenyegető. A lány csak bámult, megfagyva. - Elena. - mondta a kisebbik fontoskodva, csípőre tett kézzel, - néha aggódom érted, tényleg. Elena pislogott, majd kicsit elnevette magát. Bonnie és Meredith volt az. - Mit kell tennie az embernek, hogy lehessen egy kis magánélet errefelé? – mondta, ahogy leültek. - Mondd meg, hogy menjünk el, - mondta Meredith, de Elena csak vállat vont. Meredith és Bonnie is gyakran jöttek ide, hogy megtalálják a következő hónapokban, a baleset után. Hirtelen úgy érezte, boldog és hálás, hogy mind a kettő itt van. Ha más nincs is, neki vannak a barátai, akikhez tartozik, és akik törődtek vele. A lány nem bánta, hogy tudták, hogy sírt, és elfogadta a gyűrött zsepit, amit Bonnie ajánlott fel neki, és megtörölte a szemét. Ők hárman együtt ültek csendben egy kis ideig, figyelték, ahogy a szél fodrozta a tölgyfák koronáit a temető szélén. - Sajnálom, ami történt. - mondta Bonnie végül halkan. - Ez valóban rettenetes." - És a középső neved "Tapintat". - mondta Meredith.
- Ez nem lehetett olyan rossz, Elena. - Te nem voltál ott. - Elena érezte, hogy az egész emlék újra megelevenedik előtte. - Borzalmas volt. De nem érdekel többé, - tette hozzá határozottan, dacosan. - Én végeztem vele. Nem akarok tőle semmit. - Elena!- Nem, Bonnie. Ő nyilván azt hiszi, hogy túl jó, az amerikaiak számára. Ő csak tervezői napszemüveget visel és… A lányok felhorkantva nevettek. Elena megtörölte az orrát, és megrázta a fejét. - Szóval," mondta Bonnie elszántan, hogy megváltoztassa a téma. - Legalább Tanner-nak mintha ma jobb hangulata lett volna. - Bonnie mártírként nézett. - Tudod, hogy engem írt fel elsőként, akinek kiselőadást kell tartania? Engem nem érdekel, a druidákat választottam, és… - A mit? - Dru-i-dák. A fura öreg fickók, akik a Stonehenge-t építették és varázsoltak, meg ilyenek, a régi Angliában. A leszármazottjuk vagyok, ezért vagyok én médium. Meredith felhorkant, de Elena rosszallóan nézett rá, miközben a fűszálak között végig húzta az ujjait. - Bonnie, te tényleg láttál valamit tegnap a tenyerembe? - kérdezte hirtelen. Bonnie habozott. - Nem tudom. - mondta végül. - Én akkor azt hittem igen. De néha elszalad velem a képzeletem. - Tudta, hogy itt vagy. - mondta Meredith váratlanul. - Arra gondoltam, hogy talán a kávézóban, de Bonnie azt mondta:"A temetőben van." - Tényleg? - Bonnie kissé meglepetten nézett, de lenyűgözötten. - Hát, tudod. Nagymamám Edinburgh-ban a második látnok előttem. Biztos mindig egy nemzedék kimarad. - És te tényleg a druidák leszármazottja vagy. - mondta Meredith ünnepélyesen. - Nos, ez igaz! Skóciában ezt tartják a régi hagyományok. El sem hiszem, néhány dolog, amit a nagymamám csinál. Van egy módszere, hogy megtudja, ki fog megházasodni, és hogy mikor halsz meg. Azt mondta, korán fogok meghalni. - Bonnie! - Miért? Fiatal és szép leszek koporsómban. Nem gondolod, hogy romantikus? - Nem, én nem. Azt hiszem, ez undorító. - mondta Elena. Az árnyékok egyre hosszabbra nyúltak, és a szél most hidegebb lett. - Tehát kihez mész feleségül, Bonnie? – tette hozzá ügyesen Meredith. - Én nem tudom. Nagymamám azt mondta, van egy szertartás, amivel ki lehet deríteni, de soha nem próbáltam. Természetesen. - Bonnie egy kifinomult pózba állva mondta - Ő felháborítóan gazdag és teljesen szép lesz. Mint a sötét, titokzatos idegen, például. Különösen, ha senki másnak nem kell. - A lány vetett, és egy gonosz pillantást Elena-ra. Elena visszautasította a csalit. - Mi van Tyler Smallwood-al? - mormolta ártatlanul. - Az apja bizonyára elég gazdag. - És ő nem csúnya – jegyezte meg ünnepélyesen Meredith. – Persze, ha egy állat szerető kell. Nagy, fehér fogakkal. A lányok összenéztek, majd egyszerre nevették el magukat. Bonnie dobott egy marék füvet Meredith felé, aki lesöpörte magáról, és egy pitypangot dobott vissza rá. Valahol a közepén, Elena rájött, hogy nem lesz semmi baj. Újra önmaga volt, nem elveszett, nem egy idegen, hanem Elena Gilbert, a Robert E. Lee "királynője". Kihúzta a hajgumit a hajából, és megrázta szabadon az arca körül. - Kitaláltam, hogy mi lesz az én kiselőadásom témája. - mondta, miközben fél szemmel Bonnie-t nézte, ahogy az ujjaival fésülte a fürtjeit. - Mi? –kérdezte Meredith. Elena megdöntötte az állát, felnézett a piros és a lila égre. Vett egy mély levegőt, tartott egy pillanatnyi hatásszünetet. Aztán azt mondta hidegen, - Az olasz reneszánsz.Bonnie és Meredith bámult rá, aztán egymásra néztek és sírva fakadtak nevetéstől. - Aha. - mondta Meredith mikor megnyugodott kicsit. - Tehát a tigris visszatér. Elena viszonzásul vadul rávigyorgott. A lány megingott bizalma visszatért. És bár nem értette meg magát, egy valamit biztosan tudott: nem hagyom, hogy Stefan Salvatore megússza. - Rendben. - mondta szaporán. - Figyeljetek, csak ti ketten. Senki más nem tudhat erről, vagy nevetség tárgya leszek az iskolában. És Caroline csak egy ürügyet szeretne, hogy engem nevetségessé tegyen. De én még mindig akarom őt, és az enyém is lesz. Nem tudom még hogyan, de így lesz. Amíg nem sikerül a terv, hidegen fogunk vele bánni. - Oh, Mi? - Igen, mi együtt. Nekem kell ő, érted Bonnie, ő az enyém. És szükségem van rátok, hogy sikerüljön. - Várj egy percet, mondta Meredith csillogással a szemében. Lány levette a melltűjét a blúzáról, majd feltartotta hüvelykujját, és egy gyors mozdulattal megbökte. - Bonnie, add ide a kezed. - Miért? - mondta Bonnie, gyanakodva méregette a brosst. - Mert el akarlak venni. Miért mit gondolsz, hülye? - De… de… Oh! Rendben. Auu! - Most te jössz Elena. – Meredith ügyesen megszúrta Elena ujját, majd megszorította, hogy kiserkenjen egy csepp vér. - Most, - folytatta, a másik kettőt nézte csillogó sötét szemekkel, - mindannyian nyomjuk össze hüvelykujjunkat, és esküdjünk. Különösen te, Bonnie. Esküszöm, hogy megtartom ezt a titkot, és mindent megteszek, amit Elena kér Stefan-nal kapcsolatban. - Nézd, vérrel esküdni veszélyes. - tiltakozott komolyan Bonnie. - Ez azt jelenti, hogy ragaszkodni kell az eskühöz, bármit is jelent, bármi is történjék, Meredith. - Tudom. - mondta Meredith komoran. - Ezért mondom, hogy csináld. Emlékszem, mi történt Michael Martinnal. Bonnie grimaszolt. - Ez már évekkel ezelőtt volt, és mi szinte azonnal feloszlottunk, és egyébként is… Oh, rendben. Esküszöm. Becsukta a szemét, majd azt mondta: - Esküszöm, hogy megtartom ezt a titkot, és mindent megteszek, amit Elena kér Stefan-nal kapcsolatban. Meredith megismételte az esküt. És Elena, ahogy nézte, hogy az árnyékuk megnyúlt, ahogy a hüvelykujjaikat egyesítették a leszálló szürkületben, vett egy nagy levegőt, és halkan azt mondta: - Esküszöm, hogy nem nyugszom, amíg ő nem lesz az enyém. Hideg széllökés fújt át a temetőn, felborzolva a lányok haját és száraz leveleket vitt feléjük a földön. Bonnie-nak elállt a lélegzete, és elhúzódott. Mindannyian körülnéztek, majd idegesen vihogtak. - Sötét van. – mondta Elena meglepődve. - Jobb lenne, ha haza mennénk. - mondta Meredith, miközben újra felrakta brossát, és felállt. Bonnie is felállt hüvelykujjának a hegyét a szájában tartva. - Viszlát! - mondta Elena halkan, a fejfa felé fordulva. A lila virág elmosódott a földön. Felemelte a hajgumiját, mely mellette feküdt, megfordult, és intett Bonnie-nak és Meredith-nek. – Menjünk! Csendben, mentek a dombon a romos templom felé. Az eskü, amit vérrel pecsételtek meg, ünnepélyes érzést adott nekik, és ahogy elhaladtak a romos templom mellett, Bonnie megborzongott. A nap lement, a hőmérséklet hirtelen lecsökkent, a szél pedig felerősödött. Minden széllökés egy suttogást küldött feléjük a füvön, és az ősi tölgyfák csörgő leveleit. - Megfagyok! - mondta Elena, és megállt egy pillanatra a fekete lyuk mellett, ahol egykor a templom ajtó volt, és nézte a lenti tájat.A hold még nem kelt fel, és még csak a régi temetőben voltak Wickery híd mögött. A régi temető polgárháború idejéből származott, és sok sírkövön katona neve állt. Elvadultan nézett ki, tüskebokrok és magas gaz nőtt a sírok között és borostyán özönlötte el az omladozó gránitot. Elenának sosem tetszett. "Máshogy néz ki, nem igaz? A sötétben, úgy értem. - mondta a lány bizonytalanul. A lány nem tudta megmondani, hogy mit jelentett ez valójában, ez hely nem az élők számára volt. - Mehetünk a hosszabb úton is, - mondta Meredith. - De ez azt jelentené, hogy újabb húsz perc séta. - Nem bánom, ha erre megyünk, - mondta Bonnie, nagyot nyelt. - Én mindig azt akartam, hogy ide temessenek el a régibe. - Kérlek, hagyjuk abba beszélgetést a temetésről! - csattant fel Elena, s elindult lefelé a dombról. De minél lejjebb ment a keskeny ösvényen, annál kellemetlenebbül érezte magát. A lány lassított, amíg Bonnie és Meredith utolérte. Ahogy közeledett az első sírkő, a szíve gyorsan kezdett verni. Megpróbált tudomást se venni róla, de az egész bőre bizsergett és finom szőrszálai felálltak a karján. A széllökések között, minden hang mintha iszonyúan felhangosodott, a levelek fülsiketítően zörögtek a lábuk alatt szétszóródva az ösvényen. A romos templom, fekete sziluett volt most a hátuk mögött. Keskeny ösvény vezetett zuzmós sírkövek között, amelyek közül sok magasabb volt, mint Meredith. Elég nagy ahhoz, hogy valami el tudjon mögé bújni, gondolta Elena nyugtalanul. Néhány a sírkő önmagában is nyugtalanító volt, mint egy kerubos, ami úgy nézett ki, mint egy igazi kisbaba lenne, kivéve, hogy a feje leesett és azóta gondosan a teste mellé helyezték. A széles gránit szemei mintha üresek lennének. Elena elfordult tőle, és a szíve lüktetni kezdett. - Miért álltunk meg? – kérdezte Meredith. - Én csak… Sajnálom. - mormolta Elena, de amikor kényszeríttette magát, hogy induljon, de azonnal megmerevedett. - Bonnie? - mondta. - Bonnie, mi a baj? Bonnie bámult egyenesen ki a temetőbe, az ajka szétvált, a szeme olyan széles és üres volt, mint a kő kerubé. Félelem futott végig Elena gyomrán. - Bonnie, hagyd abba. Hagyd ezt abba! Ez nem vicces." Bonnie nem válaszolt. - Bonnie! - mondta Meredith. Ő és Elena egymásra néztek, és Elena hirtelen tudta, el kell mennie. Sarkon fordult, elindult az ösvényen, hanem egy idegen hang szólalt meg a háta mögött, s körbe fogta. - Elena. - mondta a hang. Nem Bonnie hangja volt, de Bonnie szájából jött. Sápadt volt a sötétben, Bonnie még mindig a temetőbe nézett. Arca kifejezéstelen volt. - Elena. - mondta a hang ismét, és hozzátette: Bonnie feje felé fordult. - van valaki odakint, aki rád vár-. Elena sohasem tudta meg, mi történt a következő néhány percben. Valami mintha megmozdult volna, egy sötét alak a sírkövek között, elmozdult és megemelkedett közöttük. Elena felsikoltott, és Meredith felkiáltott, majd mindketten futni kezdtek, és Bonnie rohant velük, ő is sikoltozott. Elena lerohant a keskeny ösvényen, botladozva a sziklák és a fő csomók között. Bonnie zokogott a háta mögött, és Meredith, Meredith nyugodt és cinikus volt, vadul lihegett. Hirtelen egy sikoly hallatszott tölgyfák fölött, és Elena úgy érezte, hogy gyorsabban fut. - Valami van a hátunk mögött. - kiáltotta Bonnie élesen. - Ó, Istenem, mi történik? - Menjünk a hídon. - lihegte Elena. A tüdeje égett. Nem tudta, miért, de úgy érezte, hogy meg kell tenniük. - Ne add fel, Bonnie! Ne nézz hátra! Megragadta lány karját, és magával húzta. -Nem tudom megcsinálni. - Bonnie zokogott, megfogta az oldalát, és tétován lépett. - De igen, meg tudod. - morgott Elena, és megragadta Bonnie kezét ismét, és mozogásra kényszerítik őt. "Ugyan már. Gyerünk!" Látta, hogy a víz előttük ezüstösen csillog. És ott volt a tisztás a tölgyfák között, mögötte a híd. Elena lábai imbolyogtak, és a tüdeje sípolt, de ő nem engedte magát elhagyni. Most már látta a fa deszkából a gyaloghidat. A hidat húsz méterre tőlük, tízlépésnyire, öt. - Megcsináltuk. - lihegte Meredith, láb dübörgött a fán. - Ne hagyd abba! Menj a másik oldalra! A híd nyikorgott, ahogy tántorogva futottak át rajta, a lépések visszhangoztak a vízen. Amikor felugrottak a túlsó partra, Elena végre elengedte Bonnie ujját, és leengedte a lábát a padlóra és megállt. Meredith volt, fölé hajolt, kezét a combjára tette, mélyet lélegzett. Bonnie sírt. - Mi volt ez? Oh, mi volt ez? - kérdezte - Még mindig jön? - Azt hittem, te vagy a szakértő. - mondta bizonytalanul Meredith. - Az Isten szerelmére, Elena, menjünk innen. - Nem, minden rendben van most már. - suttogta Elena. A könnyeivel küszködött, és a lány egész testében remegett, de a meleg levegő megcsapta a tarkóját. A folyó ott húzódott köztük és a valami közt. A víz sötét és zavaros volt. - Ez nem tud követni minket ide. - mondta. Meredith rá meredt, aztán a másik partra az öreg tölgyessel, majd Bonnie-ra. A lány megnedvesítette száját, és röviden nevetett. - Persze. Nem jön utánunk. De azért menjünk haza, jó? Ne kívánjátok tőlem, hogy itt töltsem az éjszakát. Néhány névtelen érzés futott keresztül Elenán. - Ma este nem, köszönöm. - mondta. Elengedte Bonniet, aki még mindig szipogott. - Semmi baj, Bonnie. Most már biztonságban vagyunk. Gyerünk. Meredith újra a folyót kereste. - Tudod, én nem látok ott semmit. - mondta, a hangja nyugodtabb volt. - Talán nem volt mit magunk mögött hagyni, talán csak pánikba estünk, és féltünk. Hála a druida papnőnek. Elena nem mondott semmit, amint elindultak nagyon közel egymáshoz a koszos úton. De ő csodálkozott. Nagyon-nagyon csodálkozott.
Huh.Remélem tetszik:)és nem lett röviiid.És még egyszer nagyon bocsii Ojaaa:(:(:(de azért remélem tudod, hogy IMÁLDAK.:)♥♥♥♥♥♥♥♥
puxXx_noxo.(egomano.xxxD[Ewelin kedwéért♥])